10.rész

 Nem fűzök hozzá semmit. Most meg vagyok bántva
*D

-Nem hiszem, hogy ehhez sok közöd lenne-szólalt meg szigorúbb hangon.

-Talán mégis. Azért erről beszéltünk, mert mostanában ilyen történt valakivel?-puhatolóztam.

Elpirult. Hát persze. De mégis honnan a nyavalyából tudhatta.

-Igen. Az egyik barátnőm rendőr. Ő mesélte, hogy egy lányt majdnem megerőszakoltak. Azt is, hogy a lány szinte hihetetlen élethű rajzot készített az elkövetőről. Talán ismersz valakit, akire stimmel a leírás?-húzta föl fél szemöldökét.

-Nem-hazudtam szemrebbenés nélkül.

-Értem. Akkor miért kérdezted?-kíváncsiskodott.

-Csak úgy. Óra után láttam, hogy pár lányt az osztályból megviselte ez a téma-vontam vállat.

-Áh. És megtudhatnám, hogy kik voltak azok?-mosolygott.

-Az nem fontos. Szóval miért ez volt az első témánk?-kérdeztem már kicsit keményebben.

Felsóhajtott. Valószínűleg belátta, hogy én nem tágítok onnét, amíg el nem mondja.

-Rendben. Az egyik barátnőmtől hallottam, hogy egy itteni diákot majdnem megerőszakoltak, és úgy éreztem, hogy mindenképp beszélnünk kell erről-kezdett el cseverészni, de én leállítottam.

- Köszönöm. További szép napot - köszöntem el és haza felé vettem az irányt.

Otthon nem igazán volt sok időm, csak tűnődtem, és már meg is érkezett Chestity. Anyám szólt, hogy  megérkezett.

- Csak engedd fel, és ennyi - intettem neki.

- Rendben. Csak azt nem tudom, mikor lettem én a cseléded - motyogta, majd kisétált az ajtómon.

Remek, megbántódott. Majd később kibékítem.

Fél perc múlva Ches tipegett be az ajtómon, lábán legújabb magassarkújával.

- Új a cipő Ches? - kérdeztem mosolyogva.

Nem csak a cipője volt új, testén extra szűk rózsaszín miniruha feszült. Nem mondom, tényleg beindította a fantáziám.

- Igen. Tetszik? - tette fel egyik lábát az ágyamra.

- Csinos darab. Bár szerintem a lábad nélkül is szép - válaszoltam.

- Szerintem. Várj, és nézd meg úgy - mondta eszelősen vigyorogva, majd lehajolt és kikapcsolta a pántját. Kecsesen kihúzta belőle a lábát, majd a másikkal is így tett. Eléggé izgató volt.

- Hmm - hümmögtem. Őszintén megmondom, majd kicsordult a nyálam, már így is.

- Miért nem jössz közelebb? Olyan messze vagy - mondtam, és kissé lebiggyesztettem a szám.

Ha már játszunk, játsszunk rendesen.

- Igazad van . Tényleg elég messze vagyok tőled - mondta kissé kényes hangon, majd leült az ágyra, közvetlenül mellém.

- Így már jobb - mosolyogtam, majd fél karommal átfogtam derekát.

- Szerintem is. Bár kissé szorít a ruhám. Azt hiszem véletlenül eggyel kisebb méretet vettem - búgta.

- Azon lehet segíteni - húztam arcát közel az enyémhez, majd megcsókoltam, amit természetesen viszonzott.

Keze a hajamba túrt, az én kezem pedig lecsúszott a fenekéig. Elhajolt számtól, és a nyakamra tapadt. Erősen szívta, néha fel-fel szisszentem, közben kezem hátát és fenekét simogatta.

Hagytam hadd csinálja azt amit akar, abban a pillanatban jobban lekötött feszülő ruhája. Kezei pólóm kezdték felhúzni, majd hagytam, hogy levegye rólam. Mellkasomat kezdte el puszilgatni, de nem igazán érték el a kellő hatást. Nem éreztem magam izgatottabbnak tőle, inkább csak egy túl hosszú előjátéknak gondoltam. Ránéztem. Mit láttam? Egy vadmacskát, aki mindig ugyanarra a zsákmányra jár vissza. Fél percre elgondolkodtam. Vajon minden lány ilyen? Volt pár barátnőm, mindegyik így viselkedett. Legalábbis azok, akikkel lefeküdtem.

Újra ránéztem Chesre. Aki azonban nem volt ott. Helyette Danielát láttam, amitől máris felizgultam. Szaporábban vettem a levegőt. Egyértelműen bolondnak nyilvánítottam magam, hogy képzelgek, és ráadásul egy szinte ismeretlen lányról. De nem tudtam megállni, tovább hitegettem magamat, hogy Daniela van rajtam, és hogy ő halad lejjebb a nadrágom felé. Viszont amint meghallottam Chestity műsóhajt kiadó hangját, lelkesedésem azonnal lelohadt. Szó szerint. Pedig milyen jó volt azt képzelni, hogy Danielát simogatom, miközben ő puszilgatja a mellkasom, közben aprókat lehel rá, amitől kiráz a hideg.

Hangosan felsóhajtottam, és megráztam a fejem.

- Ches? - kérdeztem.

- Igen? - kezdett el babrálni az övemmel.

- Nem megy - mondtam ki egyszerűen. Életemben először mondtam ilyet, elég fura volt, de nem bántam meg. Nem volt hozzá hangulatom.

- Hogyan? - nézett rám, fél szemöldökét felvonva.

- Nem megy - ismételtem meg lassan, hogy felfogja.

Abbahagyta az övem kikapcsolásának kísérletét, és felült.

- Mit értesz azon, hogy nem megy? - kérdezte értetlenül.

- Egyszerűen nincs hangulatom hozzá. Majd legközelebb, oké? Duplán bepótoljuk, ha szeretnéd - mosolyogtam kedvesen, hátha nem kapja fel a vizet.
- Hát, jó - mondta vonakodva, majd feltápászkodott rólam. - Tulajdonképpen, ha jobban belegondolok, nekem sincs kedvem, most.
- Rendben. Majd holnap a suliban? - kérdeztem kedvesen.
- Igen, igen. A suliban - hajolt le hozzám kissé kábán és tőle szokatlan módon rövid csókot adott....