7.rész

Váá! Nagyon szépen köszönöm a három feliratkozót! ♥

Öröm látni, hogy van aki rendszeresen követi a blogomat :_)

És nagyon köszönöm a több mint hétszáz olvasót akik ebben a hónapban ide látogatottatok!

Imádlak titeket srácok!

Remélem elnyeri tetszéseteket ez a rész is! Légy szíves kommenteljetek, hogy tudjam milyenek a visszajelzések. A nap folyamán még beiktatok egy elérhetőségek modult ahol bármikor kérdezhettek!
Puszi: *D

 Felállt a székére, egyenesen rám nézett és emelt hangon megszólalt.
-Sajnálom Daniela Thompson! Igazán nem akartam ,de úgy gondoltam neked is jobban fog esni ha még valaki meg tudja! Elnézést kérek szörnyű tettemért! Meg tudsz nekem bocsájtani?-könyörgött és összeszorította két kezét.
Hát bocsánatkérést vártam. És meg is kaptam! Ennyire még soha nem égette be magát senki miattam. Már majdnem rávágtam volna valami iszonyú kedveset, de a tanár ráüvöltött.
-Mit képzel magáról Mirror kisasszony? Milyen viselkedés már ez? Azonnal takarodjon innen és ha legközelebb ilyet csinál menten figyelmeztetést kap!-mindenki döbbenten nézte az általában csendes fizikatanárunk kirohanását. Sierra is meglepődött,de leszállt a székről, összepakolta a cuccát és elhagyta a termet.
Ezek után az órán senki nem mert megszólalni. Na nem mintha olyan sokat beszélnénk fizikán mert szeretjük a tanárt, de ez az ordibálás nagyon nem jött be.Az egész osztály olyan volt mint a hal. Az egyetlen idegesítő zaj, egy légy volt aki ide-oda röpködött a teremben.
Mikor kicsengettek, eszeveszetten száguldottam, hogy megtaláljam Sierrát  tömött épületben de nem kellett többet mennem a labor ajtajánál és máris megláttam Sierrát ahogy a lépcső melletti oszlopnak támaszkodott. Odasiettem hozzá, és mielőtt bármit is mondhattam volna,  megszólalt.
-Na, kibékülünk?-meresztett rám hatalmas kiskutya szemeket.
-Hát, hogy a viharba ne-nevettem fel-, egy ilyen leégés miatt ezerszer is megbocsájtok neked Si.
-Köszönöm-ölelt át.
Gyors kibékülésünk után bepakoltunk a szekrénybe és indultunk Si-hez. Vagyis majdnem mert a bejáratnál Tom megállított minket.
-Beszélhetnénk?-nézett rám átható barna szemeivel.
-Persze-mondtam és a portás padhoz sétáltam.
-Jól vagy?-kérdezte.
-Persze. Miért ne lennék jól?-vontam vállat és zavartan megcsavartam egyik tincsemet. Olyan édes volt, hogy érdeklődött.
-Tudod, a tegnap miatt-mondta halkan.
-Ja, igen.-vettem egy nagy levegőt-Ma elmegyek a rendőrségre és feljelentem-mondtam határozottan.
-Az jó. Ne kísérjelek el?-kérdezte szemében enyhe aggodalommal. Istenem, milyen édes, hogy képes lenne eljönni velem. De sajnos már Elzával megyek.
-Kösz, de már más felajánlotta, hogy eljön velem-mosolyogtam.
-Értem. Akkor, mindegy. Szia-lépett el tőlem.
-Szia-suttogtam utána majd nehéz léptekkel visszamentem Sierrához.
-Mi volt?-kérdezte izgatottan.
-Érdeklődött, hogy hogy vagyok-vontam vállat. Végül is ő mentett meg. Ennyi azért elvárható mindenkitől.
-Az tök jó-kezdett el vigyorogni.
-Ne képzelj bele semmit-tettem fel a két kezem.
Jó-mondta és már ténylegesen elindultunk hozzá.
Mikor hazaértünk Elza még nem volt otthon ezért felmentünk a Si szobájába.
-Holnap milyen nap is lesz?-töprengtem.
-Csütörtök-válaszolta majd elkezdte simogatni szőrmók kutyusát.
-Akkor két nap múlva már péntek-ujjongtam.
-Tényleg,-válaszolta majd hozzátette-és téged ez miért izgat ennyire?
-Mert ez azt jelenti, hogy túléltem az első hetet az iskolából-lóbáltam az ég felé két lábam miközben az ágyán feküdtem.
-Hé, a depivel állj le. Nekem te nem tudsz hazudni-szólt rám úgy, hogy még oda se nézett. Való igaz, Sierra mindig tudja, hogy mikor fordulhatok át bármelyik másodpercben boldogból depisbe. És azt is tudja mikor hazudok. Az évek alatt jól kitanulta testbeszédem így nyitott könyv vagyok számára.
-Jó, igazad van. De ilyen vagyok-tártam szét a karom majd a hátamra gurultam.
-Na, ugye-bólintott magának.
Háromkor aztán megérkezett Elza. Rögtön lánya szobájába jött majd ketten elindultunk kocsival, a rendőrségre. Bár a várakozás rövid volt, mégis közben úgy éreztem mintha egy éve ott ültünk volna. Kis légszomjam volt és a szívverésem is felgyorsult. Mikor aztán bementünk a szobába eluralkodott rajtam a pánik. Szemem elfojtott könnyektől csillogott és szaporán vettem a levegőt ahogy eszembe jutottak a történtek. Bár az iroda ahol voltunk kellemesen fűtött volt én mégis fáztam bár homlokomról néhány kósza izzadságcsöpp csordogált le. Ahogy leültem a székre, rögtön olyan érzésem lett mintha egy kihallgatáson lennék. Bár ha jobban belegondolunk ott is voltam, akárcsak a bűnügyi sorozatokban. A szil íróasztal mögül kávébarna hajú, húszas-harmincas éveiben járó nő mosolygott rám melegen.
-Az édesanyja elmondta, hogy mi történt magával. Eltudná ön is mesélni nekem?-kérdezte.
-Édesanyám?-néztem Elzára aki alig láthatóan bólintott nekem. Mégiscsak jobb azt mondani a rendőrségnek, hogy ő az édesanyám és nem azt, hogy a legjobb barátnőm anyja.
-Igen. Szóval?-dőlt hátra a fekete bőrszékében majd kihúzott az asztalon álló fém dobozból egy tollat és az egyik fiókból papírt varázsolt elő.
-Rendben-köszörültem meg a torkom majd belekezdtem, megint. Bár most nem annyira részletesen mondtam el a Tomos részt mint Sierrának de elég volt ennyi a nőnek. Furcsa mosolya elárulta, hogy tudja, hogy a történetemben szóló fiúba bele vagyok esve.
-Értem. Szóval az alak követte magát a parkban majd miután nem talált semmi használhatót a táskájában úgy döntött, hogy inkább megerőszakolja magát. Majd az a fiú megmentette önt és hazakísérte-foglalta össze dióhéjban az esetet de még így is összefacsarodott a szívem.
-Ige-nyeltem egyet és bólintottam.
-Értem. Akkor le tudná nekem írni az elkövetőt? Egy profi művész majd lerajzolja az elhangzottak alapján az arcképet majd körözést adunk ki-ismertette a további lépéseket.
-Nem szükséges a leírás. Én már lerajzoltam az elkövetőt-mondta komoly hangon és előhúztam a hátizsákomból a mai nap folyamán készített rajzom majd a kezébe nyomtam a nőnek. A rendőrnő alaposan áttanulmányozta majd megkérdezte.
-Teljesen biztos, hogy így nézett ki?-ráncolta a szemöldökét.
-Száz százalékig-bólintottam.
-Értem. Nos, akkor még a mai nap folyamán körözést adunk ki a fickó ellen. Ha bármit megtudunk tájékoztatjuk önöket-mondta szigorúan majd utunkra bocsátott.
-Hát ez meg van!-sóhajtottam fel a kocsiban.
-Meg bizony! Nagyon ügyesen végigcsináltad az egészet!-dicsért meg Elza.
-Köszönöm-mosolyogtam.
-Hazavigyelek vagy maradsz ma is nálunk?-kérdezte.
-Azt hiszem maradok. Anya így is meg fog szólni amiért tegnap nem mentem haza-csóváltam meg a fejem.
-Értem-mondta kis idő múlva majd leparkolt a házunk előtt.
-Viszlát Elza! És még egyszer köszönök mindent!-szálltam ki a kocsiból.
-Nincs mit drágaságom! Rám mindig számíthatsz-mosolygott ki a kocsiból azután elhajtott.
Elsétáltam az ajtóig azután vettem egy nagy levegőt és benyitottam. Anyám a nappaliban ült és egy igen rongyos könyvet olvasott.
-Szia-köszöntem neki.
-Hát te kislányom? Hol voltál tegnap? Miért nem jöttél haza?-nézett rám mérgesen.
-Sierránál aludtam-vontam vállat.
-És erről nekem miért nem szóltál?-tette csípőre a kezét.
-Mert itthon hagytam a mobilom, utána meg már elfelejtettem-kezdtem el vitatkozni.
-Szerencséd, hogy apád nincs itthon-tette fel fenyegetve mutatóujját.
-Tudom-rántottam a táskámat és a szobámba mentem. Összepakoltam a holnapra való cuccom, betettem a táskámba egy váltás ruhát és néhány szükséges holmit majd elindultam vissza. Az ajtóban az anyám utánam szólt.
-El. Majd holnap jövök-azzal kiléptem az ajtón és az erdő felé vettem az irányt.
Nem érdekelt semmi és senki. Egyszerűen nem akartam otthon, a terror házában lenni. Viszont Sierráékhoz sem szerettem volna menni mert nem tetszett, hogy folyton ott élősködöm. Jobb szerettem volna magam irányítani az életem és nem mások. Elegem volt anyámból aki egész életemben alig foglalkozott velem, aki miatt gyerekkoromban folyton betegeskedtem és aki miatt majdnem éhen haltam. Bezzeg ha vette a fáradságot akkor meg folyton parancsolgatott. Tudom, hogy nem jelentettem neki semmit, csupán plusz pénzt az életébe. Persze Sierráékat se kedvelte de ha meghívtak vacsorára akkor bőszen biztatott, hogy nyugodtan menjek. És apámat se szerettem volna többet látni. Sose törődött velem, csupán a dühét vezette le rajtam újabb és újabb ütésekkel. Olyan voltam számára mint egy gaz. Kolonc a nyakán. De abban a pillanatban nem érdekelt se apám se anyám. A nyugalom irányába haladtam.

Egyenesen a rétre mentem, a kis házba. Ledobtam a cuccom, kitettem a székre a holnapi ruhám majd nekiálltam kicsinosítani a házat. Július közepe óta nem voltunk itt huzamosabb ideig, ezért már minden kissé poros volt.
Kinyitottam az ablakot majd néhány bútorunkat leportalanítottam és kifényesítettem.Elővettem a poros pokrócokat majd kiráztam. Megágyaztam a kihúzható kanapét majd előszedtem az unaloműző cuccaimat. Magyarul a rajzfelszerelésem. Kinéztem az ablakon és elkezdtem lerajzolni a tájat. Eltartott egy darabig. Mikor kész lettem grafitosan és fáradtan mégis boldogan néztem fel a lap felől. Büszke voltam magamra, hogy újabb művet alkottam. Újra kinéztem az ablakon. Épp akkor ment le a nap. Megragadtam a pillanatot, gyorsan kihalásztam a fényképezőm a táskámból és lefotóztam a tájat mindenféle oldalból és szögből. Elégedetten néztem át a fotóimat. Azután hirtelen le is esett miről van szó. Mindjárt lemegy a nap. Visszamentem a házba, előkotortam az elnyűtt fürdőruhám, felvettem és kisétáltam. Leültem a móló szélére és két lábamat belelógattam a vízbe. Megremegtem a hidegtől de az hamar elmúlt majd egész testemmel beleugrottam. Rögtön elmerültem de visszaúsztam a felszínre. Úsztam pár kört, közben megmosakodtam majd csurom vizesen visszamentem a házba. Kiszedtem egy törülközőt a szekrényből és szárazra töröltem magam majd felvettem a tegnapi ruhámat. Ahogy a ruhám végigsiklott bőrömön, hirtelen újra láttam magam előtt a tegnapi jelenetet. Éreztem ahogy a pasas,bőröm apró szegleteit végigsimítja. Éreztem büdös leheletét az arcomon és nyakamon.
Észre sem vettem, hogy néma könnyekbe kezdtem, csak akkor, mikor az egyik csepp végigszánkázott arcomon. Zsepiért kezdtem kutakodni amit meg is találtam a komódban. Hangosan orrot fújtam bele majd letöröltem arcomról a kósza könnycseppeket. Kissé remegtem is, de megálljt parancsolta érzelmeimnek. Nem engedhetem meg magamnak, hogy depresszióba essek. Nem engedhetem, hogy folyton sajnáljanak és megszánjanak. Erősnek kell lennem különben még Sierra is elfordul tőlem.
Eme hirtelen elhatározásból erőt merítettem és nagy levegőt vettem. Igen, erős leszek.
Bár ettől a mozdulattól rögtön egy ilyen katonafilm jutott eszembe, nem kezdtem el fekvőtámaszozni hanem nekiálltam vacsorát készíteni.
Halat készítettem mert abból volt itt a legtöbb és azt tudom a legjobban elkészíteni is. Megpucoltam majd megsütöttem. Kellemesen esett gyomromnak a normális étel elvégre a mai borzalmas ebéd óta nem ettem semmit. Miután végeztem a vacsorámmal, felhajtottam egy pohár vizet és mivel sötét volt, felkapcsoltam a hajólámpát és csinosítgattam még egy kicsit a tájképemet. Kiemeltem a naplemente egyes színeit, ahogy a fák árnyékot vetnek a fűre. És ahogy néhány madár elröppen a rajz pillanatában.....

6.rész

 Kedves olvasók! Sajnálom, hogy ennyire későn érkezik meg ez a rész és, hogy kissé összecsapott de nem szerettelek volna titeket tovább várakoztatni!
*D

Mikor kinyitottam a szemem nem jöttem rá, hogy hol vagyok, mi történik. Csak boldog voltam. Aztán ahogy a valóság elkúszott a tudatomig, rögtön lelohadt a mosoly az arcomról.
Majdnem megerőszakoltak. Most nem otthon hanem Sierránál vagyok. Iskolába kell mennem. Fél nyolc van és Sierra még mindig húzza a lóbőrt-állapítottam meg ahogy a mellettem alvó lányra néztem.
Felültem majd halkan Si ágyához osontam. Aztán egy hirtelen mozdulattal meglöktem mire rögtön kinyitotta szemeit, felugrott és hadonászni kezdett. Elnevettem magam. Sierra elkerekedett számmal bámult rám.
-Mi az istenért csináltad ezt Daniela?-kérdezte és visszahuppant ágyára.
-Gondoltam felébresztelek és figyelmeztetlek, hogy iskolába kell menni-vontam vállat miközben mosolyogva néztem.
-Mennyi az idő?-kapkodta a fejét majd tekintete megállapodott az íróasztala feletti lámpán.
-Fél nyolc-feleltem gyorsan.
-Akkor visszaalszom-húzta a fejére a takarót.
-Miért? Gyere már és menjünk suliba-rángattam meg a karját mire nagyot sóhajtott a paplan alatt.
-Rendben van-hallottam tompán a hangját majd előbújt.
-Szuper-ujjongtam.
-Megyek a zuhanyzóba-tápászkodott fel és fogott egy törcsit.-Te meg válaszd ki, hogy mit fogsz elcsórni tőlem a mai napra-azzal elvonult saját fürdőjébe.
A gardróbjához mentem. Eleinte még irigy voltam rá, hogy ennyi cucca van de már nem zavar. Sőt, örülök neki mert tudom, hogy ha kölcsönkérek valamit azt szívesen odaadja.
Miután össze-vissza rohangáltam a gardróbjában sikerült kiválasztanom egy szettet. Sok cuccból áll de nem hiszem, hogy zavarja majd, elvégre úgyis visszakapja pár napon belül.
Miután felöltöztem végignéztem magamon. Pántos fehér felső, inggel. Farmerszoknya és egy harisnya meg egy cuki kalap.
Mire Sierra visszaért a reggeli zuhanyból addigra már Fact-tal a kutyájával játszottam.
-Máris kész vagy?-kérdezte tőlem.
-Aha. Tetszik a szett?-álltam fel és széttártam a karom.
-Csini. Nekem eszembe se jutott volna, hogy ezeket együtt viseljem. Bár rajtam nagyon rondán nézne ki, rajtad irtó dög-dicsért meg.
-Köszi-nyugodtam meg. Sierráról sok mindent el lehet mondani de azt nem, hogy nem mondana igazat.
 Miután felöltözött (kék felső és farmer), leindultunk a konyhába. Ott Si anyja ült, kezében egy bögre kávéval és napilapot olvasott.
-Jó reggelt!-köszöntünk szinkronban Si-vel.
-Sziasztok lányok! Mindkettőtöknek készítettem szendvicset-mosolygott ránk kedvesen.
Mi megköszöntük és már épp indultunk volna mikor Sierra mamája utánam szólt.
-Daniela! Beszélhetnénk egy percre?-kívülről mosolygott de hangja nagyon komolynak tűnt.
-Persze-bólintottam.
Elmentünk a kanapéhoz és leültünk. Aggódó arccal fordult felém.
-Jól vagy Daniela?-úgy kérdezte mint egy igazi anya.

-Persze. Miért ne lennék jól?
-Sierra elmesélte mi történt veled tegnap este-mondta halkan.
-Ohh..-motyogtam.
-Igen. Na és tettél már ellene valamit? Feljelentetted?-aggodalmaskodott. Jól esett az anyai szeretet, ilyet a saját anyámtól biztos nem kapnék. Ha elmondanám nekik akkor biztosan jól leszidnának mert hagytam magam.
-Még nem. De nem szeretném elmondani anyáéknak-ráztam a fejem.
-Iskola után elmenjek veled a rendőrségre?-nézett rám ellágyult, meleg szemekkel .
-Megköszönném-mosolyogtam rá.
-Rendben. Akkor iskola után gyere ide és majd ha hazaértem elviszlek, jó?
-Igen-már tápászkodtam volna fel mikor azt mondta.
-Tudom, hogy nem az igazi anyád vagyok. De téged is úgy szeretlek mint Sierrát-megfordultam és nagy mosolyt eresztettem felé.

-Köszönöm. Az érzés kölcsönös-azzal kiléptem a nappaliból és intettem neki-Viszlát!
A suli felé letámadtam Sierrát.
-Te elmondtad anyádnak?-förmedtem rá.
-Igen. Úgy éreztem, hogy muszáj elmondanom neki. Ha még egyszer összetalálkozna valaki ezzel a perverz tolvajjal és nem tudom mit csinálnék-rázta dühösen a fejét.
-De most muszáj lesz feljelentenem!-háborogtam.
-És az miért baj?-nézett rám.
-Mert akkor újra fel kell idéznem az egészet-suttogtam.
-Ezt elfelejtettem-jegyezte meg.-Sajnálom.
-Semmi baj. Kicsit hebrencs vagy, ez minden-legyintettem és szememet az útra függesztettem.
Mikor beértünk a suliba rögtön levágtam magam a padba. Az se érdekelt, hogy egyedül csak mi ketten vagyunk a teremben. Mikor Paul megérkezett küldtem felé egy halvány mosolyt és tovább firkálgattam egy lapra.
-Feldolgozta?-hallottam Paul suttogó hangját mögülem.
Megdermedtem ültömben, ledobtam a ceruzát a padra és szikrázó tekintettel Sierrára néztem.
-Neki is elmondtad?-kérdeztem dühösen.
-Ő a barátunk Daniela. És vele járok. Muszáj volt elmondanom neki-mentegetőzött.
-Ez nem igaz-horkantam fel-, mondd még el az egész iskolának jó?
-Jaj, Daniela nyugi már! Azt hittem örülni fogsz, hogy még egy barát támogathat.
-Támogatni? Mi vagyok én hajléktalan kiskutya? Ez nem lehet igaz!-pattantam fel. Kiszedtem a fogalmazást a táskámból, lecsaptam az asztalra és kifutottam az osztályteremből.
Egyesek rögtön a WC-be szaladnának de nekem van egy bevált helyem. Letelepedtem az udvari fenyők egyik sarkában ahol ritkán fordulnak elő emberek. Nem azért mert valami baj lenne itt, dehogy is csupán arról van szó, hogy a fenyők közé bokrokat is ültettek és az egyik bokor eltakar egy helyet a kerítés és a bokor közt.
Szipogva törölgettem a szemem. Azt még simán elfogadtam, hogy elmondta az anyjának. De, hogy Paulnak! Megértem, hogy jó barátunk meg vele jár de nem kellene mindent elmondani neki.
Észre sem vettem, hogy szipogásom néma könnyekbe váltott. Megpróbáltam megnyugodni így jó dolgokra gondoltam. A rejtett kis házra, milyen a szerelem gondolata és a rajzaimra amik mindig megnyugvást adnak.
Hirtelen csengőszóra lettem figyelmes. Nem mentem be rögtön, vártam tíz percet míg eltűnik a sírás nyoma.
Mikor benyitottam a terembe, minden szempár rám szegeződött.
-Megtudhatnám késése okát Miss Thompson?-kérdezte.
-Elnézést Mrs Slone-suttogtam és a helyemre ültem.
Az óra a továbbiakban csendben telt.
A további két elkövetkezendő órán, sőt még szünetekbe sem szólaltam meg. Még akkor se tiltakoztam mikor a egyik konyhás nő undorító lencsegulyást  és túrós tésztát tett a tányéromra. Míg lassan kanalaztam a híg,zöld színű levest hallgattam ahogy a többiek fecsegnek. Jobban mondva engem kérdezgetnek, hogy miért nem szólalok meg. Mikor a túrós tésztát kezdtem volna hirtelen egy kéz kapta el az enyémet. Unottan felnéztem ki lehet az. Persze, hogy Sierra volt az.
-Mi az?-kérdeztem ellenségesen.
-Beszélhetnénk négyszemközt?-nézett rám szomorú szemekkel.
-Bocs, eszem-emeltem fel a villám és beleszúrtam a kajába. Nem mondanám, hogy olyan jó volt. Nem is az íze miatt, bár az is közrejátszik, de a haragom miatt.
Pont jelzőcsengőre fejeztem be a kajámat, hogy Sierra még véletlenül se tudjon velem beszélni. Beérve matekra levágtam magam a helyemre és elővettem a mai nap folyamán készített képem. Csiszolgattam rajta egy kicsit majd eltettem mikor láttam bejönni a matektanárt. Némán, előre ülve hallgattam a szavait csupán akkor nem néztem rá mikor a füzetembe körmöltem. Azután irodalom előtt szünetben inkább úgy döntöttem kimegyek az udvarra. A hetedikes gólyák voltak főleg kint és ping-pongoztak meg csoportokba verődve beszélgettek. Elhaladva mellettük egy lányt vettem észre. Az egyik padon ült egymagában és valamit elmélyülten olvasott. Láthatólag nem azért tette mert egy fényes napon olvasni szeret hanem mert kiközösítették szegényt. Vörös haja volt, felfogva hordta, arcán milliónyi szeplő. Szemüvege mögött smaragdzöld szemek vetődtek a papírra. Mikor elmosolyodott egy rész olvasásakor kivillant fogszabályzója. Megsajnáltam. Nem tetszett, hogy az udvaron minimum hatvan ember van és egy se bír odamenni hozzá. Mosolyt terítettem az arcomra és odamentem hozzá. Mikor megálltam előtte, értetlenül nézett fel rám. Nyilván nem tudta felfogni, hogy mit akar tőle egy tizedikes.
-Szia.-köszöntem neki.
-Helló-köszönt vissza bátortalanul.
Leültem mellé és felé nyújtottam a kezem.
-Daniela vagyok-küldtem felé egy biztató mosolyt.
Ránézett a kezemre majd ő is odanyújtotta az övét.
-Mary-mondta még mindig megszeppenve.
-Örülök. Hogy hogy egyedül vagy?-kérdeztem.
-Hát az osztálytársai nem igen fogadtak be. Hiányoztam a gólyatáborból így most számukra egy kellemetlen újdonság vagyok-vont vállat kelletlen.
-És miért nem kerestél valakit?
-Úgy tűnt mindenkinek van egy kialakult baráti köre az iskolában. És nem akarok sehol sem utánfutó lenni-rázta meg bánatosan fejét.
Még jobban megesett szívem a lányon. Kedves volt és barátságos, törékeny akár a porcelán. Csupán azért nem fogadták be mert nem ment gólyatáborba.
-Gyere nyugodtan hozzánk. Mi szívesen látunk-mondtam neki.
-De ti mind nagyok vagytok. Legalább tizenegyedikesek-válaszolt meghökkenve.
-Csak tizedikesek. De Zoey, a második legjobb barátnőm például kilencedikes. Vele jól kijönnétek. Mindkettőtökben meg van az a fura szerénység-mondtam mire elpirult.
-Hát nem is tudom. Rendben. Szívesen lennék veletek-mosolygott rám.
-Oké. Most bemutatnálak Zoeynak ha nem baj-ajánlottam neki.
Szinte biztosan tudtam, hogy Zoeyval jól kifognak jönni. Mindkettőben van valami ártatlanság ami jóvá teszi őket. De azt is sejtettem, hogy nem csak emiatt nem fogadják be Maryt. Egyértelmű kirekesztő ok ha valakinek fogszabályzója és szemüvege van ráadásul szeplős. Még egy közös pont Zoeyban és benne. Zoeyt azért ítélik el mert félig japán származású.
-Dehogy is. Induljunk-csukta be rögtön a könyvét és felpattant a padról. Mosolyogva állta fel én is. Hetedikes betegség, hogy rohangálnak. Majd jövőre kinövik.
Visszaérve a suli épületébe elindultam megkeresni a kilencedikeseket. Szerencsém volt mert Zoey pont a termük előtt állt és mobilozott.
-Szia, Zoey!-intettem nyomomban Maryvel.
Zoey felnézett telefonjából majd amint meglátott elmosolyodott. Maryvel odamentem hozzá és rögtön rákezdtem.
-Zoey, ő itt Mary. Mary, ő pedig Zoey-mutattam be egymásnak a két lányt.
-Szia-köszönt mosolyogva Zoey.
-Szia-mosolygott vissza Mary.
-Zoey, ő itt egy új ismerősöm. Mostantól velünk fog lógni-magyaráztam.
-Szuper-lelkesedett be.-Merre van az osztályod?
-Arra-mutatott el egy irányba Mary.
-Az szuper. Nem messze vagy tőlünk. Nincs kedved következő szünetben kimenni az udvarra-érdeklődött.
-Szívesen-mondta Mary.
Mikor becsöngettek elváltunk egymástól én pedig besiettem irodalomra. Nem is tudom mit vártam már jobban. Hogy végre vége legyen az irodalomnak vagy, hogy Zoeyékkal töltsem az időt. Hirtelen egy papírfecni landolt előttem. Kinyitottam.
Miért haragszol ennyire Dan? :(
Rögtön visszaírtam neki.
Mert elárultad, hogy mi történt velem!!
Hátradobtam és reméltem, hogy a tanár nem vette észre.
Sajnálom. Nem volt szándékos. Hiányzol
Ellágyultam. Sierra mindig őszinte. De erőt vettem magamon. Mégsem bocsáthatok meg ilyen könnyen neki.
Nem tudom, hogy ki akarjak-e békülni veled. Fájt, hogy ezt tetted. Ennyivel nem érem be.
Hátradobtam de válasz már nem jött.
Kicsengetés után felkaptam a táskámat és mentem a következő órámra, fizikára amit a laborban tartanak. Mivel tanár nélkül tilos ott tartózkodni ezért leültem az ajtó mellé. De eléggé hideg volt a föld ezért inkább bementem a mosdóba és kinyitottam az ablakot egy kis friss levegőért. Láttam ahogy Zoey és Mary egy padon ül és beszélget közben pedig nevetnek. Elmosolyodtam. Legalább újabb baráttal bővült a listám és úgy látszik Zoey lesz a legjobb barátnője. Meg is értem. Zoey egy csodás ember.
A laborba beérve leültem a helyemre, Sierra mellé. Így, hogy együtt ülünk eléggé kínos ez a harag. A tanár folyamatosan magyarázott én pedig alig fogtam fel mit mond. Azután nagyon elképedtem. Sierra hirtelen fogta magát és felpattant a székről. Mindenki kikerekedett szemmel bámult rá. A tanár megköszörülte a torkát:
-Mirror kisasszony....
De Sierra oda se figyelt. Felállt a székére, egyenesen rám nézett és emelt hangon megszólalt.....

5.rész

-Állj csak meg kislány!-és odanyomott a legközelebbi hatalmas fának közben pedig leszakította rólam a táskám. Az idegen fél kezével taszított miközben átvizsgálta a táskám. Útjára nem engedett könnyeim mardosták félelemtől csillogó szemem.
-Könyvek....ceruzák....ásványvizes üveg.......személyi iratok. Hmmm....lakáskulcs. Pénz vagy mobil semmi-dörmögte egyre csak mogorvábban.
Elhajította a táskám és felém fordult. Ronda, bogárszemeiben furcsa vágy csillogott. Reszkettem ahogy két kezével végigsimított arcomon. Undorító volt.
-Engedjen el-mondtam határozottan de a végén megbicsaklott a hangom.
Ördögi vigyorra húzta száját.
-Nem, nem Daniela- ejtette ki erősen gesztikulálva a nevem.-Ha már nincs hasznos dolog a táskádban akkor legalább elszórakozok kicsit-majd fél kezét végighúzta jobb karomon.
Ha lehetséges még jobban reszkettem. Ezt a kopasz fejű is észrevette és még nagyobb vigyort eresztett mint a korábbi. Lassan felém hajolt majd váratlanul a nyakamra tapadt. Nem bírtam tovább. Elsírtam magam. Ez pedig még jobban beindította a fickót. Másik keze amivel nem a fának taszított, lejjebb haladt karomon majd megállt a combomnál. Átkoztam a mai napot amiért ruhát kellett felvennem. Az a perverz disznó tovább simogatta a combom majd hátrébb araszolt, hatalmas, aszott tenyerével. Elért a fenekemhez amibe jó erősen belemarkolt. Felkiáltottam fájdalmamban majd segítségért kezdtem ordítani.
-Segítség! Segítsen valaki!-annyira üvöltöttem amennyire csak tudtam.
A kopasz beledörmögött a fülembe.
-Fogd be te ribanc és próbáld élvezni. Úgyse hall téged senki és nemsokára az enyém leszel. Nem tudsz ellene tenni semmit-lehelete kellemetlenül borzongatta bőrömet.
Újra a nyakamra tapadt. Én pedig folyamatosan segítségért kiáltoztam. Még jobban megrémültem mikor éreztem, hogy a fenekemtől beljebb halad. Egyre jobban üvöltöttem. Nem igaz, hogy senki nincs a parkban ilyenkor. Ám ekkor egy másik férfi keze ragadta meg a kopasz karját és nagy lendülettel elrántotta tőlem. Megkönnyebbülten felsóhajtottam. Főleg akkor mikor meghallottam az illető hangját.
-Ne olyan gyorsan haver!-Tom hangja volt.

Hazafelé futva az edzésből úgy döntöttem átvágok a parkon. Nem sokat haladtam mikor kiabálást hallottam. Egy ismerős hangját. Daniela? Mit keres ez itt? Nem is itt lakik. Ez volt az első gondolatom. Azután rögtön eszembe jutott, hogy miért is sikoltozik. A hangja felé sprinteltem. Nem akartam, hogy baja essék habár még magam sem tudom, hogy miért. Nemsokára a hang forrásához értem. Valóban Daniela volt. Fájdalomtól eltorzult arca még így is gyönyörű volt. Szeme csukva, belőle könnyek száguldottak a föld irányába. Szájával rekedtesen ordibál. Azután megláttam a férfit. Negyvenes évei körül járt, kopasz volt és még úgy is nézett ki mint egy aszott uborka. Daniela nyakára tapadt. De mikor megláttam hol van az egyik keze dühbe gurultam. Nem azt biztos nem engedem. Dühvel átitatódva rántottam el Danielától a pasast.

-Ne olyan gyorsan haver!-majd hasba rúgtam és a földön kötött ki. Fél percen belül újra talpon volt de ahelyett, hogy támadott volna inkább elfutott.

Danielára pillantottam. A földön, összegömbölyödve zokogott. Ellágyult a szívem ahogy a lányra néztem. Odaguggoltam mellé és átölelve vigasztaltam.

-Semmi baj. Már nincs semmi baj. Elment. Nem hagyom, hogy újra bántson.-Szipogva rám nézett. Még így is, kisírt szemekkel is volt benne valami elragadó.

-Oh, Tom-sóhajtotta majd szorosan hozzám bújt és újra könnyekben tört ki. Egyszerre valami melegség töltött el.

Megsimítottam a hátát. Idegesen kérdeztem meg tőle.

-Mi történt?

-Zoey-tól indultam haza-kezdte.

-Az a kilencedikes japán lány?-szóltam bele.

-Igen. Gondoltam átvágok a parkon mert Zoeyval is így jöttünk. Hallottam, hogy valaki követ ezért futni kezdtem. Ő is elkezdett futni és utolért. Nekinyomott a fának. Azt hittem csak simán kiakar rabolni de nem. Miután nem talált semmi értékeset a táskámban azt mondta elszórakozik kicsit velem. És akkor...-csuklott el a hangja és még jobban zokogni kezdett.

-Nyugi. Már nem kell mitől félned-suttogtam kellemes illatú hajába. Narancs illat. Milyen pompás illata van a lánynak.

-De ugye nem?-kérdeztem meg kis idő múltán fojtott hangon.

-Nem-suttogta könnyek közt.

Fél óráig ültünk ott, miközben némán vigasztaltam. Örültem, hogy vele lehetek. Csak ne így lettem volna vele.

Mikor már csak szipogott kibújt az ölelésből és a szemét kezdte törölgetni.

-Köszönöm-hüppögött.

-Nincs mit.-mosolyodtam el mire ő is így tett.

Felkapta a táskáját és indult volna mikor felpattantam és megfogtam a kezét.

-Hová mész?-kérdeztem.

-Haza-válaszolta tömören.

-Elkísérlek-mondtam gyorsan.

-Miért?-kérdezte halkan.

-Ezek után nem hagyom, hogy egyedül császkálj. Alap, hogy hazakísérlek.

-Köszönöm.

Mikor azt mondta hazakísér, olyan volt mint valami álom. Lassan, szótlan lépkedtünk egymás mellett. Az elmúlt fél órára gondoltam. Az ölelése, a nyugtató szavak, a mosolya, az illata. Mind egy kicsit felejteni engedett a szörnyű előzményekből.
-Ne szóljunk a rendőrségnek?-szólalt meg váratlanul, megtörve a csendet.
-Ne, majd elrendezem.
-Biztos vagy benne?-nézett rám aggódó szemekkel.
-Száz százalékosan-mosolyodtam el halványan.
-Jó-morogta.
Mikor befordultunk az utcánkba halk sóhaj szakadt fel a mellkasomból. De ahelyett, hogy hazáig mentem volna megálltam Sierráék háza előtt.
-Itt vagyunk-mondtam.
-Értem.
-Holnap találkozunk. És köszönök mindent.
-Nincs mit. Aludj jól-majd megsimította az arcom és elkocogott. Mennyivel másabb volt ez mint amit az a pasas csinált. Ez jó érzéseket váltott ki belőlem. Csodálatosakat.
Néztem távolodó alakját majd mikor végleg nem láttam csengettem. Fény gyúlt az előszobában majd Sierra arca jelent meg az ablakban. Ahogy meglátott rögtön kiszaladt.
-Mi történt Daniela?-kérdezte aggodalommal a hangjában.
-Majd később elmagyarázom. Itt maradhatok ma éjszakára?-kérdeztem.
-Persze, hogy-válaszolta természetes arckifejezéssel-Gyere csak-terelt be az ajtón.
-Jó estét-köszöntem mikor megláttam az egész családját a nappaliban.
-Mi történt kis szívem?-kérdezte Daniela anyja, Elza.
-Nem tudom mi történt. Még nem tudja. De itt maradhat?-mondta Sierra.
-Természetes. Beviszek egy pótágyat a szobádba Sierra-azzal elsietett.
Felmentünk Sierra szobájába. Kellemesen éreztem magam. Rózsaszín falak, élénk színek mindenhol. Semmi olyan ami a ma történtekre emlékeztetne.
-Mi történt?-tért rá rögtön a lényegre mikor leültünk az ágyára.
-Előbb elkészíteném a leckém. Nem baj, ugye?-néztem rá őzike szemekkel.
-Nem-legyintett én meg mindent előszedtem az összetúrt táskámból.
Megcsináltam a fogalmazást, átismételtem a spanyolt, irodalom és matekházit csináltam utána pedig mindent eltettem. Sierra csendesen nézte mit tevékenykedek csak néha szólt közbe ha valamit elrontottam.

-Már elmondod mi történt?
-Igen.-azzal hadarni kezdtem. Elmondtam, hogy voltam Zoeynál, hogy elindultam és mit csinált az az állat. Ennél a résznél Sierra a szája elé kapta a kezét és néhány könnycseppet ejtett. Azután elmeséltem, hogy megjelent Tom és milyen érzések kavarogtak bennem, ahogy elfutott a mocsok, ahogy Ő átölelt, amikor hazakísért vagyis Sierráékhoz, ahogy megsimította az arcom.
Miután befejeztem Sierra engem fürkészett.
-És ez téged mennyire visel meg?
-Eléggé. De az, hogy Tom megmentett sokat javít rajta.
-Totál belezúgtál-állapította meg.
-Nekem mondod?-sóhajtottam fel.-Olyan csodás volt a karjaiban lenni. És az az illata ami van neki. Nem tudom semmihez sem hasonlítani. Létezik, hogy egy férfinak fahéj, frézia és valami kombója legyen?-néztem rá segítségkérőn.
-Fogalmam sincs. Paulnak frissen nyírt gyep és fogkrém illata van ami keveredik a saját illatával. Na, az valami csodás-mondta a távolba meredve.
-Ez nem igaz-tiltakoztam.-Paulnak kölni szaga van, semmi több-húztam el magam előtt a kezem.
-Akkor csakugyan szeretjük őket. Másnak érezzük őket mint a kívülállók-kezdte el magyarázni.
-De tudod mi volt a legjobb az egészben?-szakítottam meg kezdődő monológját.
-Na, mi?-fordult felém miközben maga alá húzta lábait.
-Ahogy megsimította az arcomat a kaputokban-dőltem el a vendégágyon-az valami mesés volt. Minden testrészem bizsergett. És ahogy kiejtette azokat a szavakat, hogy aludj jól. Olyan lágy volt. Megérintette a szívem. Ráadásnak ő mondta, hogy hazakísér. Teljesen beleszerettem. Reménytelen eset vagyok-ráztam a fejem miközben a mályvaszínű plafont figyeltem.
-Nem reménytelen. Lehet, hogy összejöttök-biztatott.
-Dehogynem. Neki ott a picsás kinézetű, nagy mellű, millió kiló sminkkel kikent, vékony és gyönyörű Chestity aki egy szóra lefekszik vele. Én meg? Jó, nem mondom, hogy lapos vagyok de alig hordok sminket, nem vagyok ultravékony és gyönyörű és ha megkérne biztos nem feküdnék le vele elsőnek-sorakoztattam fel az érveimet.
-Na, te hülye!-mondta Sierra mire felemeltem a fejem a párnáról és rá néztem.-Attól, hogy nem kened ki magam mint az utcai kurva attól még egy gyönyörű lány vagy. Az meglehet, hogy nem vagy ultravékony de addig jó. Ne felejtsd el, hogy egyszer majdnem anorexiás lettél-emlékeztetett mire összerezzentem.-Meg amúgy is. És ha nem fekszel le vele rögtön egy randi után? Akkor meg mi van? Nekünk is fél évbe telt mire lefeküdtünk egymással Paullal. Hát akkor meg mi van?-szavai megtették a hatását.
-Köszönöm. Te mindig tudod mit mondj-suttogtam.
-Hát persze hiszen a legjobb barátnőd vagyok.
-Tudom. Én asszem beverem a szunyát-jelentettem ki és behunytam a szemem.
-Jó, én pedig lemegyek és iszom egyet-hallottam még Sierra hangját aztán valóban elaludtam.