7.rész

Váá! Nagyon szépen köszönöm a három feliratkozót! ♥

Öröm látni, hogy van aki rendszeresen követi a blogomat :_)

És nagyon köszönöm a több mint hétszáz olvasót akik ebben a hónapban ide látogatottatok!

Imádlak titeket srácok!

Remélem elnyeri tetszéseteket ez a rész is! Légy szíves kommenteljetek, hogy tudjam milyenek a visszajelzések. A nap folyamán még beiktatok egy elérhetőségek modult ahol bármikor kérdezhettek!
Puszi: *D

 Felállt a székére, egyenesen rám nézett és emelt hangon megszólalt.
-Sajnálom Daniela Thompson! Igazán nem akartam ,de úgy gondoltam neked is jobban fog esni ha még valaki meg tudja! Elnézést kérek szörnyű tettemért! Meg tudsz nekem bocsájtani?-könyörgött és összeszorította két kezét.
Hát bocsánatkérést vártam. És meg is kaptam! Ennyire még soha nem égette be magát senki miattam. Már majdnem rávágtam volna valami iszonyú kedveset, de a tanár ráüvöltött.
-Mit képzel magáról Mirror kisasszony? Milyen viselkedés már ez? Azonnal takarodjon innen és ha legközelebb ilyet csinál menten figyelmeztetést kap!-mindenki döbbenten nézte az általában csendes fizikatanárunk kirohanását. Sierra is meglepődött,de leszállt a székről, összepakolta a cuccát és elhagyta a termet.
Ezek után az órán senki nem mert megszólalni. Na nem mintha olyan sokat beszélnénk fizikán mert szeretjük a tanárt, de ez az ordibálás nagyon nem jött be.Az egész osztály olyan volt mint a hal. Az egyetlen idegesítő zaj, egy légy volt aki ide-oda röpködött a teremben.
Mikor kicsengettek, eszeveszetten száguldottam, hogy megtaláljam Sierrát  tömött épületben de nem kellett többet mennem a labor ajtajánál és máris megláttam Sierrát ahogy a lépcső melletti oszlopnak támaszkodott. Odasiettem hozzá, és mielőtt bármit is mondhattam volna,  megszólalt.
-Na, kibékülünk?-meresztett rám hatalmas kiskutya szemeket.
-Hát, hogy a viharba ne-nevettem fel-, egy ilyen leégés miatt ezerszer is megbocsájtok neked Si.
-Köszönöm-ölelt át.
Gyors kibékülésünk után bepakoltunk a szekrénybe és indultunk Si-hez. Vagyis majdnem mert a bejáratnál Tom megállított minket.
-Beszélhetnénk?-nézett rám átható barna szemeivel.
-Persze-mondtam és a portás padhoz sétáltam.
-Jól vagy?-kérdezte.
-Persze. Miért ne lennék jól?-vontam vállat és zavartan megcsavartam egyik tincsemet. Olyan édes volt, hogy érdeklődött.
-Tudod, a tegnap miatt-mondta halkan.
-Ja, igen.-vettem egy nagy levegőt-Ma elmegyek a rendőrségre és feljelentem-mondtam határozottan.
-Az jó. Ne kísérjelek el?-kérdezte szemében enyhe aggodalommal. Istenem, milyen édes, hogy képes lenne eljönni velem. De sajnos már Elzával megyek.
-Kösz, de már más felajánlotta, hogy eljön velem-mosolyogtam.
-Értem. Akkor, mindegy. Szia-lépett el tőlem.
-Szia-suttogtam utána majd nehéz léptekkel visszamentem Sierrához.
-Mi volt?-kérdezte izgatottan.
-Érdeklődött, hogy hogy vagyok-vontam vállat. Végül is ő mentett meg. Ennyi azért elvárható mindenkitől.
-Az tök jó-kezdett el vigyorogni.
-Ne képzelj bele semmit-tettem fel a két kezem.
Jó-mondta és már ténylegesen elindultunk hozzá.
Mikor hazaértünk Elza még nem volt otthon ezért felmentünk a Si szobájába.
-Holnap milyen nap is lesz?-töprengtem.
-Csütörtök-válaszolta majd elkezdte simogatni szőrmók kutyusát.
-Akkor két nap múlva már péntek-ujjongtam.
-Tényleg,-válaszolta majd hozzátette-és téged ez miért izgat ennyire?
-Mert ez azt jelenti, hogy túléltem az első hetet az iskolából-lóbáltam az ég felé két lábam miközben az ágyán feküdtem.
-Hé, a depivel állj le. Nekem te nem tudsz hazudni-szólt rám úgy, hogy még oda se nézett. Való igaz, Sierra mindig tudja, hogy mikor fordulhatok át bármelyik másodpercben boldogból depisbe. És azt is tudja mikor hazudok. Az évek alatt jól kitanulta testbeszédem így nyitott könyv vagyok számára.
-Jó, igazad van. De ilyen vagyok-tártam szét a karom majd a hátamra gurultam.
-Na, ugye-bólintott magának.
Háromkor aztán megérkezett Elza. Rögtön lánya szobájába jött majd ketten elindultunk kocsival, a rendőrségre. Bár a várakozás rövid volt, mégis közben úgy éreztem mintha egy éve ott ültünk volna. Kis légszomjam volt és a szívverésem is felgyorsult. Mikor aztán bementünk a szobába eluralkodott rajtam a pánik. Szemem elfojtott könnyektől csillogott és szaporán vettem a levegőt ahogy eszembe jutottak a történtek. Bár az iroda ahol voltunk kellemesen fűtött volt én mégis fáztam bár homlokomról néhány kósza izzadságcsöpp csordogált le. Ahogy leültem a székre, rögtön olyan érzésem lett mintha egy kihallgatáson lennék. Bár ha jobban belegondolunk ott is voltam, akárcsak a bűnügyi sorozatokban. A szil íróasztal mögül kávébarna hajú, húszas-harmincas éveiben járó nő mosolygott rám melegen.
-Az édesanyja elmondta, hogy mi történt magával. Eltudná ön is mesélni nekem?-kérdezte.
-Édesanyám?-néztem Elzára aki alig láthatóan bólintott nekem. Mégiscsak jobb azt mondani a rendőrségnek, hogy ő az édesanyám és nem azt, hogy a legjobb barátnőm anyja.
-Igen. Szóval?-dőlt hátra a fekete bőrszékében majd kihúzott az asztalon álló fém dobozból egy tollat és az egyik fiókból papírt varázsolt elő.
-Rendben-köszörültem meg a torkom majd belekezdtem, megint. Bár most nem annyira részletesen mondtam el a Tomos részt mint Sierrának de elég volt ennyi a nőnek. Furcsa mosolya elárulta, hogy tudja, hogy a történetemben szóló fiúba bele vagyok esve.
-Értem. Szóval az alak követte magát a parkban majd miután nem talált semmi használhatót a táskájában úgy döntött, hogy inkább megerőszakolja magát. Majd az a fiú megmentette önt és hazakísérte-foglalta össze dióhéjban az esetet de még így is összefacsarodott a szívem.
-Ige-nyeltem egyet és bólintottam.
-Értem. Akkor le tudná nekem írni az elkövetőt? Egy profi művész majd lerajzolja az elhangzottak alapján az arcképet majd körözést adunk ki-ismertette a további lépéseket.
-Nem szükséges a leírás. Én már lerajzoltam az elkövetőt-mondta komoly hangon és előhúztam a hátizsákomból a mai nap folyamán készített rajzom majd a kezébe nyomtam a nőnek. A rendőrnő alaposan áttanulmányozta majd megkérdezte.
-Teljesen biztos, hogy így nézett ki?-ráncolta a szemöldökét.
-Száz százalékig-bólintottam.
-Értem. Nos, akkor még a mai nap folyamán körözést adunk ki a fickó ellen. Ha bármit megtudunk tájékoztatjuk önöket-mondta szigorúan majd utunkra bocsátott.
-Hát ez meg van!-sóhajtottam fel a kocsiban.
-Meg bizony! Nagyon ügyesen végigcsináltad az egészet!-dicsért meg Elza.
-Köszönöm-mosolyogtam.
-Hazavigyelek vagy maradsz ma is nálunk?-kérdezte.
-Azt hiszem maradok. Anya így is meg fog szólni amiért tegnap nem mentem haza-csóváltam meg a fejem.
-Értem-mondta kis idő múlva majd leparkolt a házunk előtt.
-Viszlát Elza! És még egyszer köszönök mindent!-szálltam ki a kocsiból.
-Nincs mit drágaságom! Rám mindig számíthatsz-mosolygott ki a kocsiból azután elhajtott.
Elsétáltam az ajtóig azután vettem egy nagy levegőt és benyitottam. Anyám a nappaliban ült és egy igen rongyos könyvet olvasott.
-Szia-köszöntem neki.
-Hát te kislányom? Hol voltál tegnap? Miért nem jöttél haza?-nézett rám mérgesen.
-Sierránál aludtam-vontam vállat.
-És erről nekem miért nem szóltál?-tette csípőre a kezét.
-Mert itthon hagytam a mobilom, utána meg már elfelejtettem-kezdtem el vitatkozni.
-Szerencséd, hogy apád nincs itthon-tette fel fenyegetve mutatóujját.
-Tudom-rántottam a táskámat és a szobámba mentem. Összepakoltam a holnapra való cuccom, betettem a táskámba egy váltás ruhát és néhány szükséges holmit majd elindultam vissza. Az ajtóban az anyám utánam szólt.
-El. Majd holnap jövök-azzal kiléptem az ajtón és az erdő felé vettem az irányt.
Nem érdekelt semmi és senki. Egyszerűen nem akartam otthon, a terror házában lenni. Viszont Sierráékhoz sem szerettem volna menni mert nem tetszett, hogy folyton ott élősködöm. Jobb szerettem volna magam irányítani az életem és nem mások. Elegem volt anyámból aki egész életemben alig foglalkozott velem, aki miatt gyerekkoromban folyton betegeskedtem és aki miatt majdnem éhen haltam. Bezzeg ha vette a fáradságot akkor meg folyton parancsolgatott. Tudom, hogy nem jelentettem neki semmit, csupán plusz pénzt az életébe. Persze Sierráékat se kedvelte de ha meghívtak vacsorára akkor bőszen biztatott, hogy nyugodtan menjek. És apámat se szerettem volna többet látni. Sose törődött velem, csupán a dühét vezette le rajtam újabb és újabb ütésekkel. Olyan voltam számára mint egy gaz. Kolonc a nyakán. De abban a pillanatban nem érdekelt se apám se anyám. A nyugalom irányába haladtam.

Egyenesen a rétre mentem, a kis házba. Ledobtam a cuccom, kitettem a székre a holnapi ruhám majd nekiálltam kicsinosítani a házat. Július közepe óta nem voltunk itt huzamosabb ideig, ezért már minden kissé poros volt.
Kinyitottam az ablakot majd néhány bútorunkat leportalanítottam és kifényesítettem.Elővettem a poros pokrócokat majd kiráztam. Megágyaztam a kihúzható kanapét majd előszedtem az unaloműző cuccaimat. Magyarul a rajzfelszerelésem. Kinéztem az ablakon és elkezdtem lerajzolni a tájat. Eltartott egy darabig. Mikor kész lettem grafitosan és fáradtan mégis boldogan néztem fel a lap felől. Büszke voltam magamra, hogy újabb művet alkottam. Újra kinéztem az ablakon. Épp akkor ment le a nap. Megragadtam a pillanatot, gyorsan kihalásztam a fényképezőm a táskámból és lefotóztam a tájat mindenféle oldalból és szögből. Elégedetten néztem át a fotóimat. Azután hirtelen le is esett miről van szó. Mindjárt lemegy a nap. Visszamentem a házba, előkotortam az elnyűtt fürdőruhám, felvettem és kisétáltam. Leültem a móló szélére és két lábamat belelógattam a vízbe. Megremegtem a hidegtől de az hamar elmúlt majd egész testemmel beleugrottam. Rögtön elmerültem de visszaúsztam a felszínre. Úsztam pár kört, közben megmosakodtam majd csurom vizesen visszamentem a házba. Kiszedtem egy törülközőt a szekrényből és szárazra töröltem magam majd felvettem a tegnapi ruhámat. Ahogy a ruhám végigsiklott bőrömön, hirtelen újra láttam magam előtt a tegnapi jelenetet. Éreztem ahogy a pasas,bőröm apró szegleteit végigsimítja. Éreztem büdös leheletét az arcomon és nyakamon.
Észre sem vettem, hogy néma könnyekbe kezdtem, csak akkor, mikor az egyik csepp végigszánkázott arcomon. Zsepiért kezdtem kutakodni amit meg is találtam a komódban. Hangosan orrot fújtam bele majd letöröltem arcomról a kósza könnycseppeket. Kissé remegtem is, de megálljt parancsolta érzelmeimnek. Nem engedhetem meg magamnak, hogy depresszióba essek. Nem engedhetem, hogy folyton sajnáljanak és megszánjanak. Erősnek kell lennem különben még Sierra is elfordul tőlem.
Eme hirtelen elhatározásból erőt merítettem és nagy levegőt vettem. Igen, erős leszek.
Bár ettől a mozdulattól rögtön egy ilyen katonafilm jutott eszembe, nem kezdtem el fekvőtámaszozni hanem nekiálltam vacsorát készíteni.
Halat készítettem mert abból volt itt a legtöbb és azt tudom a legjobban elkészíteni is. Megpucoltam majd megsütöttem. Kellemesen esett gyomromnak a normális étel elvégre a mai borzalmas ebéd óta nem ettem semmit. Miután végeztem a vacsorámmal, felhajtottam egy pohár vizet és mivel sötét volt, felkapcsoltam a hajólámpát és csinosítgattam még egy kicsit a tájképemet. Kiemeltem a naplemente egyes színeit, ahogy a fák árnyékot vetnek a fűre. És ahogy néhány madár elröppen a rajz pillanatában.....