5.rész

-Állj csak meg kislány!-és odanyomott a legközelebbi hatalmas fának közben pedig leszakította rólam a táskám. Az idegen fél kezével taszított miközben átvizsgálta a táskám. Útjára nem engedett könnyeim mardosták félelemtől csillogó szemem.
-Könyvek....ceruzák....ásványvizes üveg.......személyi iratok. Hmmm....lakáskulcs. Pénz vagy mobil semmi-dörmögte egyre csak mogorvábban.
Elhajította a táskám és felém fordult. Ronda, bogárszemeiben furcsa vágy csillogott. Reszkettem ahogy két kezével végigsimított arcomon. Undorító volt.
-Engedjen el-mondtam határozottan de a végén megbicsaklott a hangom.
Ördögi vigyorra húzta száját.
-Nem, nem Daniela- ejtette ki erősen gesztikulálva a nevem.-Ha már nincs hasznos dolog a táskádban akkor legalább elszórakozok kicsit-majd fél kezét végighúzta jobb karomon.
Ha lehetséges még jobban reszkettem. Ezt a kopasz fejű is észrevette és még nagyobb vigyort eresztett mint a korábbi. Lassan felém hajolt majd váratlanul a nyakamra tapadt. Nem bírtam tovább. Elsírtam magam. Ez pedig még jobban beindította a fickót. Másik keze amivel nem a fának taszított, lejjebb haladt karomon majd megállt a combomnál. Átkoztam a mai napot amiért ruhát kellett felvennem. Az a perverz disznó tovább simogatta a combom majd hátrébb araszolt, hatalmas, aszott tenyerével. Elért a fenekemhez amibe jó erősen belemarkolt. Felkiáltottam fájdalmamban majd segítségért kezdtem ordítani.
-Segítség! Segítsen valaki!-annyira üvöltöttem amennyire csak tudtam.
A kopasz beledörmögött a fülembe.
-Fogd be te ribanc és próbáld élvezni. Úgyse hall téged senki és nemsokára az enyém leszel. Nem tudsz ellene tenni semmit-lehelete kellemetlenül borzongatta bőrömet.
Újra a nyakamra tapadt. Én pedig folyamatosan segítségért kiáltoztam. Még jobban megrémültem mikor éreztem, hogy a fenekemtől beljebb halad. Egyre jobban üvöltöttem. Nem igaz, hogy senki nincs a parkban ilyenkor. Ám ekkor egy másik férfi keze ragadta meg a kopasz karját és nagy lendülettel elrántotta tőlem. Megkönnyebbülten felsóhajtottam. Főleg akkor mikor meghallottam az illető hangját.
-Ne olyan gyorsan haver!-Tom hangja volt.

Hazafelé futva az edzésből úgy döntöttem átvágok a parkon. Nem sokat haladtam mikor kiabálást hallottam. Egy ismerős hangját. Daniela? Mit keres ez itt? Nem is itt lakik. Ez volt az első gondolatom. Azután rögtön eszembe jutott, hogy miért is sikoltozik. A hangja felé sprinteltem. Nem akartam, hogy baja essék habár még magam sem tudom, hogy miért. Nemsokára a hang forrásához értem. Valóban Daniela volt. Fájdalomtól eltorzult arca még így is gyönyörű volt. Szeme csukva, belőle könnyek száguldottak a föld irányába. Szájával rekedtesen ordibál. Azután megláttam a férfit. Negyvenes évei körül járt, kopasz volt és még úgy is nézett ki mint egy aszott uborka. Daniela nyakára tapadt. De mikor megláttam hol van az egyik keze dühbe gurultam. Nem azt biztos nem engedem. Dühvel átitatódva rántottam el Danielától a pasast.

-Ne olyan gyorsan haver!-majd hasba rúgtam és a földön kötött ki. Fél percen belül újra talpon volt de ahelyett, hogy támadott volna inkább elfutott.

Danielára pillantottam. A földön, összegömbölyödve zokogott. Ellágyult a szívem ahogy a lányra néztem. Odaguggoltam mellé és átölelve vigasztaltam.

-Semmi baj. Már nincs semmi baj. Elment. Nem hagyom, hogy újra bántson.-Szipogva rám nézett. Még így is, kisírt szemekkel is volt benne valami elragadó.

-Oh, Tom-sóhajtotta majd szorosan hozzám bújt és újra könnyekben tört ki. Egyszerre valami melegség töltött el.

Megsimítottam a hátát. Idegesen kérdeztem meg tőle.

-Mi történt?

-Zoey-tól indultam haza-kezdte.

-Az a kilencedikes japán lány?-szóltam bele.

-Igen. Gondoltam átvágok a parkon mert Zoeyval is így jöttünk. Hallottam, hogy valaki követ ezért futni kezdtem. Ő is elkezdett futni és utolért. Nekinyomott a fának. Azt hittem csak simán kiakar rabolni de nem. Miután nem talált semmi értékeset a táskámban azt mondta elszórakozik kicsit velem. És akkor...-csuklott el a hangja és még jobban zokogni kezdett.

-Nyugi. Már nem kell mitől félned-suttogtam kellemes illatú hajába. Narancs illat. Milyen pompás illata van a lánynak.

-De ugye nem?-kérdeztem meg kis idő múltán fojtott hangon.

-Nem-suttogta könnyek közt.

Fél óráig ültünk ott, miközben némán vigasztaltam. Örültem, hogy vele lehetek. Csak ne így lettem volna vele.

Mikor már csak szipogott kibújt az ölelésből és a szemét kezdte törölgetni.

-Köszönöm-hüppögött.

-Nincs mit.-mosolyodtam el mire ő is így tett.

Felkapta a táskáját és indult volna mikor felpattantam és megfogtam a kezét.

-Hová mész?-kérdeztem.

-Haza-válaszolta tömören.

-Elkísérlek-mondtam gyorsan.

-Miért?-kérdezte halkan.

-Ezek után nem hagyom, hogy egyedül császkálj. Alap, hogy hazakísérlek.

-Köszönöm.

Mikor azt mondta hazakísér, olyan volt mint valami álom. Lassan, szótlan lépkedtünk egymás mellett. Az elmúlt fél órára gondoltam. Az ölelése, a nyugtató szavak, a mosolya, az illata. Mind egy kicsit felejteni engedett a szörnyű előzményekből.
-Ne szóljunk a rendőrségnek?-szólalt meg váratlanul, megtörve a csendet.
-Ne, majd elrendezem.
-Biztos vagy benne?-nézett rám aggódó szemekkel.
-Száz százalékosan-mosolyodtam el halványan.
-Jó-morogta.
Mikor befordultunk az utcánkba halk sóhaj szakadt fel a mellkasomból. De ahelyett, hogy hazáig mentem volna megálltam Sierráék háza előtt.
-Itt vagyunk-mondtam.
-Értem.
-Holnap találkozunk. És köszönök mindent.
-Nincs mit. Aludj jól-majd megsimította az arcom és elkocogott. Mennyivel másabb volt ez mint amit az a pasas csinált. Ez jó érzéseket váltott ki belőlem. Csodálatosakat.
Néztem távolodó alakját majd mikor végleg nem láttam csengettem. Fény gyúlt az előszobában majd Sierra arca jelent meg az ablakban. Ahogy meglátott rögtön kiszaladt.
-Mi történt Daniela?-kérdezte aggodalommal a hangjában.
-Majd később elmagyarázom. Itt maradhatok ma éjszakára?-kérdeztem.
-Persze, hogy-válaszolta természetes arckifejezéssel-Gyere csak-terelt be az ajtón.
-Jó estét-köszöntem mikor megláttam az egész családját a nappaliban.
-Mi történt kis szívem?-kérdezte Daniela anyja, Elza.
-Nem tudom mi történt. Még nem tudja. De itt maradhat?-mondta Sierra.
-Természetes. Beviszek egy pótágyat a szobádba Sierra-azzal elsietett.
Felmentünk Sierra szobájába. Kellemesen éreztem magam. Rózsaszín falak, élénk színek mindenhol. Semmi olyan ami a ma történtekre emlékeztetne.
-Mi történt?-tért rá rögtön a lényegre mikor leültünk az ágyára.
-Előbb elkészíteném a leckém. Nem baj, ugye?-néztem rá őzike szemekkel.
-Nem-legyintett én meg mindent előszedtem az összetúrt táskámból.
Megcsináltam a fogalmazást, átismételtem a spanyolt, irodalom és matekházit csináltam utána pedig mindent eltettem. Sierra csendesen nézte mit tevékenykedek csak néha szólt közbe ha valamit elrontottam.

-Már elmondod mi történt?
-Igen.-azzal hadarni kezdtem. Elmondtam, hogy voltam Zoeynál, hogy elindultam és mit csinált az az állat. Ennél a résznél Sierra a szája elé kapta a kezét és néhány könnycseppet ejtett. Azután elmeséltem, hogy megjelent Tom és milyen érzések kavarogtak bennem, ahogy elfutott a mocsok, ahogy Ő átölelt, amikor hazakísért vagyis Sierráékhoz, ahogy megsimította az arcom.
Miután befejeztem Sierra engem fürkészett.
-És ez téged mennyire visel meg?
-Eléggé. De az, hogy Tom megmentett sokat javít rajta.
-Totál belezúgtál-állapította meg.
-Nekem mondod?-sóhajtottam fel.-Olyan csodás volt a karjaiban lenni. És az az illata ami van neki. Nem tudom semmihez sem hasonlítani. Létezik, hogy egy férfinak fahéj, frézia és valami kombója legyen?-néztem rá segítségkérőn.
-Fogalmam sincs. Paulnak frissen nyírt gyep és fogkrém illata van ami keveredik a saját illatával. Na, az valami csodás-mondta a távolba meredve.
-Ez nem igaz-tiltakoztam.-Paulnak kölni szaga van, semmi több-húztam el magam előtt a kezem.
-Akkor csakugyan szeretjük őket. Másnak érezzük őket mint a kívülállók-kezdte el magyarázni.
-De tudod mi volt a legjobb az egészben?-szakítottam meg kezdődő monológját.
-Na, mi?-fordult felém miközben maga alá húzta lábait.
-Ahogy megsimította az arcomat a kaputokban-dőltem el a vendégágyon-az valami mesés volt. Minden testrészem bizsergett. És ahogy kiejtette azokat a szavakat, hogy aludj jól. Olyan lágy volt. Megérintette a szívem. Ráadásnak ő mondta, hogy hazakísér. Teljesen beleszerettem. Reménytelen eset vagyok-ráztam a fejem miközben a mályvaszínű plafont figyeltem.
-Nem reménytelen. Lehet, hogy összejöttök-biztatott.
-Dehogynem. Neki ott a picsás kinézetű, nagy mellű, millió kiló sminkkel kikent, vékony és gyönyörű Chestity aki egy szóra lefekszik vele. Én meg? Jó, nem mondom, hogy lapos vagyok de alig hordok sminket, nem vagyok ultravékony és gyönyörű és ha megkérne biztos nem feküdnék le vele elsőnek-sorakoztattam fel az érveimet.
-Na, te hülye!-mondta Sierra mire felemeltem a fejem a párnáról és rá néztem.-Attól, hogy nem kened ki magam mint az utcai kurva attól még egy gyönyörű lány vagy. Az meglehet, hogy nem vagy ultravékony de addig jó. Ne felejtsd el, hogy egyszer majdnem anorexiás lettél-emlékeztetett mire összerezzentem.-Meg amúgy is. És ha nem fekszel le vele rögtön egy randi után? Akkor meg mi van? Nekünk is fél évbe telt mire lefeküdtünk egymással Paullal. Hát akkor meg mi van?-szavai megtették a hatását.
-Köszönöm. Te mindig tudod mit mondj-suttogtam.
-Hát persze hiszen a legjobb barátnőd vagyok.
-Tudom. Én asszem beverem a szunyát-jelentettem ki és behunytam a szemem.
-Jó, én pedig lemegyek és iszom egyet-hallottam még Sierra hangját aztán valóban elaludtam.