Köszönöm srácok! 10feliratkozó! Imádlak titeket!
*D
Sierra anyja jelent meg az ajtóban.
- Vacsora lányok - közölte velünk halkan.
Feltápászkodtunk, majd lefelé indultunk. Halkan megszólítottam Elzát.
- Tényleg nem baj, hogy itt maradok vacsorára? - akárhányszor csak meghívtak, mardosott a bűntudat, hogy én ezt nem viszonozhatom.
Elza megállt, majd gyengéden rám nézett.
- Daniela, mondtam már, hogy téged is a gyermekemnek tekintelek. Nekem ez nem teher, sőt annak jobban örülnék ha mindennap én főzhetnék neked. Amúgy sem olyan nagy dolog. Különben ma milánóit vacsorázunk. Spagetti és lasagne - mosolyodott el.
Bólintottam. Egyszerűen imádtam azt az asszonyt. Mindig kedves, megértő, segítőkész és gondoskodó volt. Szöges ellentéte az anyámnak.
- Jó étvágyat! - mondtuk kórusba a Mirror családdal.
- Milyen az iskola Daniela?- kérdezte tőlem Lora, Sierra húga. Bírom a lányt, mindent nagyon lazán vesz. Azt mondta, hogyha úgy azt érzi, hogy az osztálytársai ki akarják taszítani, akkor majd átül hozzánk. Bár nem hiszem, hogy ezért aggódnia kellene. Elvégre az ő osztálya minket menőnek tart, és nem tennének ilyet az egyik menő húgával. Bár azt sem bántam volna, ha átül hozzánk. Volt még egy üresen álló szék az asztalunknál.
- Egész jó. Te is jössz a jövő heti sulibálba ugye? - szúrtam fel egy lasagne-darabot a villámra
- Persze, hogy megyek - nézett rám, úgy, hogy "komolyan? de tényleg?"
Sierra megköszörülte a torkát, mire mindenki rá pillantott.
- Szeretnék tőletek valamit kérdezni, apu és anyu - mondta halkan, szemeit tágra nyitotta. Jól ismertem ezt a módszert. Mindig ilyen képet vágott, ha valakit meg akart győzni.
- Igen? - vonta fel Chad, vagyis az apja, a fél szemöldökét. Nem mondom, muris látvány volt.
- Szombaton lesz egy buli, amolyan tanévnyitó, az egyik osztálytársunknál. Nem gond ha Dani-val elmennék, utána meg nálunk aludna? - tagolta lassan, érthetően, a lehető legártatlanabbul.
Chad ránézett Elzára, aki egy húsgombócot tologatott a villájával. Pár pillanatig még ezt a kis műveletet végezte, majd szigorúan ránk nézett.
- Rendben. De tényleg gyertek haza, legkésőbb egyre! - tette fel fenyegetőleg a kezét.
- Ez csak természetes - bólintott Si.
- Rendben. Akkor ezt megbeszéltük.
Ezen a napon valamit még biztosan el akartam intézni. Megvártam, míg az az idióta seggfej végez az iskolában. A szekrényénél álltam meg, lábamat nekidöntve a sornak. Kevés ember szállingózott, az a kevés is az órájáról. Beszopta. Több okból is. Egy; csak ennek az osztálynak van ilyenkor órája. Kettő; szét akartam verni a mocskos pofáját. Három; senki más nem ment a szekrényéhez, csak ő.
- Hé haver! A szekrényemnél állsz! Odaengednél? - jött oda hozzám.
- Ja, hogy ez a te szekrényed? Bocs - mondtam, majd maradtam a helyemen.
- Aha. Szóval odaengednél? - kérdezte újfent, már kissé idegesebb hangon. Majdnem felciccegtem. Beszari alak.
Körülkémleltem. Az utolsó lélek is elhagyta a folyosót. Mármint rajtunk kívül.
- Igen, majd ideengedlek. De előbb tisztázni szeretnék valamit - mondtam, majd a felsője nyakánál fogva, a szekrénynek löktem.
- Hé, mi a...?- akarta kérdezni, de egy dühvel teli ütéssel, gyomorszájon vágtam. Összegörnyedt, én pedig leguggoltam mellé.
- Nem vagyok a haverod, és jobb ha nem teszel fel kompromittáló kérdéseket Danielának többet. Különben rossz vége lesz. Ezt pedig azért kapod, hogy ne szólj senkinek - mondtam, majd kapott tőlem egy jobb egyenest.
- Remélem érthető voltam - paskoltam arcon, majd otthagytam.
Az adrenalin még száguldozott az ereimben, mikor hazaértem, és becsaptam magam mögött az ajtót. Fel voltam villanyozva, amiért megleckéztettem azt az idiótát, és legszívesebben Danieláékhoz rohantam volna, hogy ujjongva meséljem el neki. De nem tettem. Bár igenis vágytam rá. Meg akartam kapni. Nagy lendülettel indultam el felfelé a lépcsőn, és alig hallottam anyám hangját, amint odaveti a kanapéról.
- A barátnőd a szobádban van - morogta.
Pont jó lesz egy kis feszültséglevezetésnek.
Belöktem az ajtót. Ches az ágyamon ült, a telefonján sms-ezett. Gyorsan odalépkedtem hozzá,
kikaptam a kezéből a telefont, és elhajítottam, egyenesen a szoba egyik végében lévő fotelbe.
- Hé, mit csinálsz? - háborodott fel, de rögtön elhallgatott, amint ajkainak estem.
Abban a pillanatban nem érdekelt semmi. Csak tettem azt, amihez kedvem volt. Nem törődtem azzal, hogy alig negyed órája megvertem egy tagot. Nem törődtem azzal, hogy egy lány miatt vertem el. Ráadásul az sem érdekelt, hogy nem a barátnőm miatt tettem, hanem valaki egész más miatt. El akartam felejteni mindent, ami azon a héten történt. Ez nehezen ment, főleg azért, mert annyi minden zajlott le. Ráadásul ez csak még az első hét volt. Tudtam, hogy még több próbát kellesz kiállnom, egy ismeretlen díj miatt. Legalábbis akkor még ismeretlen volt.
Visszacsókolt. Következmények nélkül, vadan tapadtunk egymás szájára. Hirtelen felkaptam, majd az ölembe ültettem. Nem tiltakozott, csupán karjaival kapaszkodott a vállamba. Elgyengültem, eldőltem az ágyon, velem együtt borult ő is. De továbbra sem szakítottuk meg a csókot. Kezem visszacsúszott fenekéről, a hátára, az ő keze pedig vándorútra indult a mellkasomon, végül megállt a pólóm aljánál. Én sem tétlenkedtem, pólón keresztül kikapcsoltam a melltartóját, mire felkuncogott.
- Te kis huncut - suttogta a fülembe.
Csak egy morgásra futotta tőlem. Gyorsan szabadítottam meg a ruháitól, akárcsak ő az enyéimtől. Nem takart bennünket semmi, csupán rajta volt rajta a tangája. Megcsókoltam, majd attól is megszabadítottam.
- Köszönöm a vacsorát - öleltem meg Elzát.
- Nincs mit, drágaságom. Tudom, hogy már sokszor elmondtam, de mi mindig szívesen látunk - mosolygott rám melegen.
Körbefordultam a nappaliban. Gabe és Lora videojátékoztak, míg apjuk érdeklődve figyelte a játszmát. Elza épp engem ölelgetett, Sierra pedig várta, hogy az anyja elengedjen.
Miután Elza elengedett, és visszasietett, hogy leszedje az asztalt, Sierra felkapta a cipőjét.
- Elkísérlek - mondta, miközben belebújt a balerinájába.
Elindultunk, az alig két perces útra. Sierra kisvártatva megszólalt.
- Holnap akkor elmegyünk vásárolni? - rugdosott maga előtt egy kavicsot.
- Aha. Holnap van a buli. Tipp-topp-nak kell lennem - bólogattam elszántan.
- Rendben. Már várom a holnapot- bólintott.
- Én is - vigyorogtam, mint a vadalma.
A házunk elé értünk. Pár percig szótlanul álltunk, majd megöleltük egymást.
- Vigyázz magadra bent! - figyelmeztetett a fülembe súgva...
