4.rész

Sierra láthatólag teljesen elmerült saját kis emlékvilágába. Mikor láttam, hogy a csengő hangjára kitisztul ködös látása, elmosolyodtam és halkan felé szóltam.
-Jót álmodoztál-mire apró pír keletkezett arcán.
A következő pillanatban Slone tanárnő tipegett be, hogy nyelvtan órát tartson. Vagyis csak szándékozott mivel mindenki más dologgal volt elfoglalva. A tanárnőnek összeszaladt két szemöldöke. Sose tudott minket kordában tartani. Idén se fog. Megigazgatta rózsaszín kosztümjét majd megköszörülte  torkát.
-Ehemm, ehemm-hangja elenyésző volt a nagy zsivajban.
Néhányan foghéjról egy " jó napot tanárnő" üdvözlést mondtak de mindenki beszélgetett tovább. Illetve nem mindenki. Tom Gounder a székén hátradőlve rágózott. Slone odafordult Tomhoz.
-Segítene?-kérlelte egyetlen nem zajongó diákját.
-Bekussolnátok?-emelte meg kicsit a hangját Tom mire néma csend lett az osztályban és Tom felé bámultak.-Kösz-majd az apró, törékeny tanárnőnk felé intett.
Szerintem néhányan nem is látták a tanárt.
-Remélem jól telt a szünet-kezdte vékonyka hangon.
-Tökéletes volt-kiáltotta be Jennifer Koch.
-Értem. De ha nem bánjátok, nem hallgatnám meg az élménybeszámolóitokat. Most pedig tanuljunk.
Az osztályban sokan felhördültek. Mindenki szeretett volna beszélni a nyaráról, akkor is, ha nem történt velük semmi. De a tanárnő hajthatatlan volt. Elővetette a füzetet és új anyagot diktált nekünk. Óra végén, a csengő előtt normális hangnemet vett fel a monoton, diktáló stílus után.
-A házi feladat pedig egy ötszáz szavas fogalmazás " A nyaram" címmel. Viszontlátásra-tipegett ki az osztályteremből koszos, fehér magassarkújában.
A következő két óra elviselhető volt. Ebédszünetben pedig siettünk a szokásos asztalunkhoz. Ott ült már Zoey, Jess, Valeria, Jade és Casey is. Velük elég jóban voltunk ahhoz, hogy egy asztalnál üljünk.
-Ki mit hozott?-kérdezte izgatottan Sierra miközben kajás zacskóját szorongatta.
-Javaslom minden kaját tegyünk az asztal közepére-mondta Zoey.
Zoey nagyon jó barátunk volt. Mondhatni a második legjobb barátnőm. Fakóbarna haja kiengedve omlott válla alá. Barna írisze tudásvággyal volt teli az előző óra hatása miatt. Mindig keményebben tanult mint osztálytársai. Szeretne hozzánk járni. Ha sikerült neki megtanulni nyáron az idei félév anyagát nem kizárt, hogy jövő év elején már velünk járhat egy osztályba.
-Egyetértek-hangzott Paul válasza mire mindenki kigórta ebédjét az asztal közepére és mindenki azon tanakodott mit tegyen a tálcájára.
Volt ott minden. Fahéjas muffin, az én tonhalas salátám, kesúdiós kínai kaja, fánk, nutellás-epres szenya, mályvacukor, valami szendvics és gyümölcsjoghurt. Végül mindent sikerült elosztani. Én a saját tonhalas salátámból ettem egy keveset, csentem két mályvacukrot és egy fél fahéjas muffint. Teli volt a hasam kajával. Hétfőn és pénteken mindig a saját kajáinkat esszük mert olyankor pocsék a menza. Bár ma kedd van, mivel ez az első hivatalos menzás iskolai nap, ezért ma pocsék a kaja. Na, nem mintha máskor olyan finom lenne de akkor legalább ehető.
Az ebédszünet után visszaballagtunk a terembe, hogy matek órát tartsunk. Nem volt olyan nagyon felemelő, teli hassal matekozni az első napon. Az azt követő három óra csigalassúsággal telt. Mindenki arra vágyott, hogy érjen már véget az első tanítási nap. A szekrényemnél pakolva Zoeyt pillantottam meg.
-Szia, Zoey-emeltem fel a kezem és intettem neki.
-Szia, Daniela-intett vissza ő is majd odajött hozzám.
-Mi újság?-kérdeztem miközben becsuktam a szekrényem.
-Áhh, csak mint a szokásos. Az osztálytársaim utálnak. Mit nem adnék ha veled lehetnék egy osztályban-sóhajtotta.
-Én is örülnék neki-simogattam meg a vállát.
-Amúgy, tudnál nekem segíteni?-jutott eszébe valami.
-Miről lenne szó?
-Rajz órára házit kaptunk. A szabad szellemű rajztanár azt a házit kapta, hogy valahogy csináljunk egy tetoválás félét. Persze megmagyarázta, hogy nem igaziról beszél csak mondjuk alkoholos filccel vagy tollal. És te tudnál nekem segíteni igaz?-húzta meg a karom.
-Rendi, segítek. És hol csináljam meg?-egyeztem bele. Ha neki ettől jobb.
-Gyere el hozzánk. Apa most valami szerelő munkát kapott és egész nap valahol bütyköl.
-Oké. Induljunk-rántottam meg a táskám.
A Zoeyékhoz vezető út meglehetősen hosszabb volt mint a mi házunktól. Nyolc háztömbnyire és egy parknyira laknak a sulitól holott én csak két és fél tömbnyire.
-Bocs a hosszú séta miatt-mentegetőzött miközben ledobta az előszobában a táskáját.
Körülnéztem. Meghitt kis háznak bizonyult. Minden fal napsárgán világított. A rövid előszoba egyik oldalából fenyő ajtó vezetett a konyhába és az étkezőbe. Az előszoba folyosó végén tolóajtó mutatta az utat a nappaliba. Az se volt nagy. Egy kanapén, egy asztalon és egy tévén kívül kevés szekrény volt benne. A nappaliból öt ajtó nyílt. Zoey szobája, az apja szobája, vendégszoba, fürdő és spájz féle ami félig gardrób.
Bementünk Zoey szobájába. Ott is minden sárga volt. Mármint nem úgy, hanem, hogy a falak. Egy szekrényen, íróasztalon és egy rumlis ágyon kívül még egy pokróc volt a szobában. A macskája pokróca.
-Milyen "tetoválást" kérsz?-kérdeztem.
-Nem is tudom-majd lopva körülnézett a szobában. Tekintete a macskáján állapodott meg. Felugrott és felnyalábolta szegénykét.
-Őt rajzold le-utasított.
-Rendben. De mivel?-nevettem fel.
-Óó. Igaz-jutott eszébe és kihúzott íróasztala fiókjából egy zseléstoll készletet.
-Köszi-mondtam az értékes darabra.
-De aztán szép legyen-emelte fel a kezét fenyegetőleg.
-Nyugi-nevettem-az lesz.
Végül nagy nehezen sikerült rárajzolnom a macskáját az alkarja végére. Nem olyan lett mint az igazi de megteszi. A rajz elkészítése után még sokáig ott maradtam és csak arra eszméltem fel, hogy Zoey apukája nyit be lánya szobájába.
-Csókolom!-köszöntem neki.
-Szervusz, Daniela. Szia, kicsim.
-Szia, apu-integetett Zoey apjának majd leszökkent az ágyáról és megölelte.
-Maradsz vacsorára Daniela?-nézett rám kedvesen Chan Mallow.
-Ha nem gond-eresztettem el egy vigyort.
-Dehogyis-legyintett.
Mindhárman kimentünk a szobából majd bementünk az étkezőbe. Jellegzetes gyorsétterem illat csapta meg orromat. Mint kiderült indiait ettünk. Jólesett a tegnapi és a múltheti chili után valami ízleteset is enni. A vacsora után még maradtam egy fél órát és Chan Mallow-val beszélgettünk hárman azután illedelmesen megköszöntem mindent és hazaindultam.
Szürkült az idő. A nap pereme látszódott már csak az égen. Gyorsan szedtem a lábam. Elég messze voltam a házunktól.
Nem kellett volna eddig maradnom.
Rossz érzésem volt. És a gyanúm be is igazolódott. A parkon vágtam át mikor neszezést hallottam mögülem. Megálltam. A hang abbamaradt. Tovább indultam és újra halk lépteket hallottam. Gyorsabban kezdtem szedni a lábam. Minden olyan kísérteties hangulatú volt. Szürkületkor senki a parkban. Legalábbis nem vettem észre senkit magamon és a mögöttem haladó emberen kívül. Rettegtem és azzal nyugtattam magam, hogy nem is engem követ hanem ő is valamerre tart mégis valami azt súgta, hogy menekülnöm kell. Gyors lépéseimet futásra váltottam. Hanem az üldözőm is. Fél perc múlva egy dühös hangot és egy erős férfi szorítását éreztem magamon.
-Állj csak meg kislány!-és odanyomott a legközelebbi hatalmas fának.......

3.rész

Csuromvizes nyakkal ültem fel az ágyban. A szívem hevesen vert én pedig remegő kezekkel nyomtam le a berregő vekkert. Csak nyugalom-nyugtattam magam. Csak egy rossz álom volt. Egy újabb. Ha az utolsó mondatomat hangosan mondtam volna ki, merő gúny sütött volna belőle. Már második napja van rémálmom és nem tudok ellene semmit sem tenni. De most nem a sulival volt kapcsolatos. Hanem Tommal.
Egymás mellett sétálgattunk és nevettünk. Vicces válaszokat adott, pont úgy ahogyan elképzeltem. Persze ha álmodik az ember. Egy parkba értünk. Mindenhol rózsák és virágba borult cseresznyefák. Egy tökéletes álomkép. Nem sokat mehettünk alig száz lépést mikor a park közepéhez értünk ahol egy gyönyörű márványszökőkút volt Cupidó szoborral. Leültünk a szökőkút szélére. Testével félig felém fordult mire én is így tettem. Lassan megfogta a kezem majd felém hajolt. Távolról észleltem csak, hogy a park fáinak virága mind lehull és a rózsák mint hervadt kórók álltak ki a földből. Ráadásul a gyönyörű világoskák ég is szürkébe borult. Tom egyre közelebb hajolt, a következő másodpercben pedig egy kígyó csusszant közénk. Ijedtemben felsikoltottam és felugrottam. Tom is is így tett. De ő nem a félelemtől ugrott fel. Várakozóan tekintett a hosszú kígyóra és keresztbe fonta mellén két karját. A kígyó belém mart én pedig a földre rogytam. Fájdalmaim voltak. Potyogó könnyekkel néztem a kígyóra aki egy szempillantás alatt változott át Chestityvé. Szűk, vörös miniruhát viselt és odaszökkent Tomhoz. Gyengéden belekarolt mire Tom maga felé fordította és lesmárolta. A csókuk után mindketten ördögien vigyorogva néztek rám majd Chestity hangosan sziszegni kezdett:
~Soha nem lesz a tiéd! Ő az enyém!-azzal eltűntek én meg ottmaradtam szenvedve.
Miközben próbáltam megnyugtatni magam végignéztem a szobámon. A barack sárga színű falat alig lehetett látni a sok száz kitűzött rajzom miatt. Az ágyam az erkéllyel szembeni, rövidebb falnál volt. Mellette egy kis éjjeliszekrény. Az ajtóval szembeni oldalon van az íróasztalom és a cipős fiókom meg egy polc. Annál a falnál ahol az ajtóm van, ott van a fehér szekrénysorom ami mindössze három darabból áll. Meg az a rozoga szék és egy apró puff. Az erkélyes falnál van egy kis polc amin az aranyhalam pihen. Felkeltem az ágyból és kaját szórtam neki ezután bevonultam a fürdőszobába.
Kifésültem a hajam majd hagytam, hogy természetesen omoljon a hátamra. Kevés szempillaspirált és szájfényt leheltem magamra majd visszamentem a szobámba. Megálltam a szekrényem előtt és azon tanakodtam mit vegyek fel. Végül egy vajszínű ruha és egy bézs kardigán mellett döntöttem.Felvettem magamra még találomra három karkötőt és egy nyakláncot majd a táskámat felkapva a konyhába indultam. Belenéztem a hűtőbe mit vihetnék enni. Nem volt olyan nagy választék ezért kiemeltem az első dolgot ami a

kezem ügyébe került. Tonhalsaláta meg egy üveg ásványvíz. Beledobtam az uzsis zacsimba majd felvettem a balerinacipőm és elindultam Sierrához. Megint ő volt kint hamarabb. Haja szépen be volt sütve, lábán aranyos magassarkú. Na és ne feledkezzünk el a szokásos sort és póló kombójáról.

-Szia Si!-öleltem át jó erősen.
-Szia Daniela! Tudsz róla, hogy megfojtasz?-kérdezte suttogva mire nevetve elengedtem.
-Bocsi!-mentegetőztem.
-Nem tesz semmit!-legyintett majd egymásba karolva elindultunk.
A suliba érve megkönnyebbülés mégis a szorongás érzése fogott el. A termünkben mindketten leültünk a helyünkre és egymás felé fordulva beszélgettünk. Mikor Paul beszambázott a terembe Sierra rögtön rávetette magát. Én gyors öleléssel köszöntem neki.
-Megoldódott minden bajod?-nézett rám kedvesen. Sierrán kívül ő tolerálja legjobban a hangulatingadozásaim.
-Persze. Hála a gyönyörű barátnődnek-mosolyogtam.
-Ő mindig minden gondunkat megoldja-helyeselt Paul.
-Igen?-húzogattam a szemöldököm kissé félre értve a helyzetet. Persze, hogy csak szívatásból csinálom.
-Ne értsd félre-kezdtek el egyszerre tiltakozni. Bár tényleg csak heccelésből mondtam ezzel elárulták magukat.
-KO gerlepár-nevettem fel őszintén.
-Mivel árultuk el magunkat?-kérdezte Paul miközben ő is felnevetett.
-Abból, hogy egyszerre kezdtetek el tiltakozni. Ráadásul Si-nek a feje tiszta vörös és most is elmereng valahová a távolba miközben fapofával vigyorog. Ezt nem lehet nem észrevenni-adtam logikus választ.
-Igaz. Ez ugye köztünk marad?-vakarta meg a fejét.
-Nem Paul! Csak arra vágyom, hogy elmondhassam mindenkinek, hogy lefeküdtetek! De lökött vagy!-mire mindketten felnevettünk.

Tompán érzékeltem a körülöttem lévő két személy párbeszédét. Egy emlék villant át az agyamon.
Éppen vacsorázni készültem Paullal. A gardróbomat túrtam fel valami tűrhető ruha miatt. Fontos volt nekem ez az este. Kopogást hallottam.
-Igen?-kérdeztem ki sem bújva a gardróbból.
Anyu jött be az ajtón, kezében egy szatyorral.
-Bejöhetek?-hangja lágy, halk és kellemes volt.
-Csak nyugodtan-válaszoltam oda sem figyelve mert megakadt a szemem egy darabon. Nyakig könyökölve a gardrób mélyéről húztam elő a tökéletes darabot. Sötétkék, térdig érő félvállas ruha, derékon jól beszűkítve alul pedig kissé lazább. Már akkor amikor magamhoz öleltem a puha szatén ruhát már akkor tudtam, hogy Paul szája tátva fog maradni.
-Na, megtaláltad amit kerestél?-lépett mellém anyu a nagy rumliban.
-Igen. Ez a mesés ruha. Ezt kell ma felvennem-lelkendeztem.
-Örülök. Hoztam neked valamit.
-Mit?-lettem rögtön izgatott.
-Nézd meg-mutatott az ágyamon lévő szatyorra amire én rögtön rávetettem magam és kiöntöttem a tartalmát. Volt ott egy cipős doboz amiben egy aranyos magassarkú hevert. A következő egy Chanel parfüm volt. Már ekkor ragyogtam. Viszont a harmadik dologtól ráncokba szaladt a homlokom és kissé égve meg felháborodottan szólaltam meg.

-Anya!-hangom olyan fura volt mint még soha.
-Emiatt nem kell kínosan érezned magad!-tette rá kezét a vállamra.
-Dehogynem! Főleg ha az anyámtól kapom!-mire ránéztem az említett kínos darabra. A melltartó pánt nélküli volt, párducmintás, a mellrészen fekete csipkével. A tanga ugyanolyan párducmintás, fekete csipkével az alján és fekete harisnyatartóval.
-Nyugodj meg kislányom!-próbált nyugtatni.-Úgyis tudom mire készültök. Ha ma vacsorázni mész Paullal és csak holnapra számíthatok rád akkor gondolom nem csak filmet fogtok nála nézni. Amúgy meg, ha már erre készültök akkor legalább csábítóan nézz ki!-kacsintott rám majd kiment a szobából.
Egyrészt elborzadtam, hogy anyám ilyen ügyben kacsintott rám és, hogy ilyen dolgot ajándékoz nekem. Másrészt pedig örültem, hogy kaptam egy ilyen cuccot mert én nem is gondoltam rá.
Felkaptam a cuccaimat és átvonultam a fürdőmbe. Ott belebújtam a szexi fehérneműbe meg a fekete harisnyába azután pedig felvettem a gyönyörűséges ruhám. Gondosan besütöttem a hajam, majd kisminkeltem magam. Füstös smink, szemhéjtus és szemceruza meg egy vadítóan élénk színű, és hosszan tartó vörös rúzs. Befújtam magam a parfümmel majd belebújtam a magassarkúba és visszatipegtem a szobámba, hogy összepakoljam a fekete kis táskám.
Nyolckor a csengő hangját hallottam. Rögtön felpattantam és elordítottam magam.
-Majd én nyitom!-közben leszáguldottam a lépcsőn. A nappaliban összeütköztem Gabe-bel, a bátyámmal.
-Hová ilyen ruhában?
-Semmi közöd hozzá-vakkantottam oda neki majd szélesre tártam az ajtót. Paul gyönyörűen festett szmokingjában. Elvarázsolt szeme kéksége és gesztenyebarna haja.
-Gyönyörű vagy-suttogta miközben elmosolyodott.
-Köszi-pirultam el.
-Mehetünk?-szeme csillogott.
-Persze-vettem fel a kabátom és beültem Paul kocsijába.
Az étteremben kellemes zene szólt. Elvették tőlünk a kabátjainkat majd az asztalhoz vezettek.
Kellemes, eldugott helyen volt. A pincér odaadta nekünk az étlapot amit alaposan átböngésztünk majd rendeltünk. Miközben ettünk, halkan duruzsoltunk egymás fülébe. A vacsora végén újra kocsiba szálltunk és elhajtottunk hozzájuk. Senki nem volt otthon, csupán mi. Felmentünk Paul szobájába. Halkan bekapcsoltuk a tv-t és az ágyán ülve néztük.
-Szeretlek!-öleltem át a nyakát miközben megcsókoltam.
-Szeretlek-suttogta két csók között.
Ezután minden olyan ösztönösen történt. Hevesedett a csókunk én pedig beletúrtam a hajába miközben felmordult. Eldőlt miközben én még mindig belé kapaszkodva csókoltam így rádőltem. Összekulcsolt kezeink a feje fölött voltak. Lassan elengedte őket és felnyúlt a ruhámhoz. Lassan leszedte rólam én pedig a pólóját kaptam le. Lassan a melltartómhoz nyúlt......
És akkor becsöngettek én pedig a csengő hangjára felriadtam kellemes emlékemből.

2.rész

Lassan sétáltunk hárman. Paul és Sierra egymás után fel-fel nevettek én pedig némán lépkedtem mellettük. Sierra félrehajtott fejjel nézett rám majd szomorúan sóhajtott és Paul felé fordult.
-Nem baj ha Danielával elmegyünk valahová? Úgy látom kissé le van törve.-kissé felháborított, hogy úgy beszélt rólam Sierra mintha ott se lettem volna. De néha megesett vele. Paul teljesen elvette az eszét.
-Rendben! Akkor holnap találkozunk a suliban.-adott egy csókot Paul Sierrának majd engem bíztatólag megölelt. Paul előresietett én pedig lassan lépkedtem volna tovább mire Sierra elkapta a karom és elkezdett az erdő felé húzni. Persze ruhánk nem a legalkalmasabb volt de már megszoktuk. Mindig így mentünk a titkos búvóhelyünkre. Tíz perces séta, 500 méter után letérve a gyalogösvényről keleti irányban. Nem tévedhet el az ember és nem fordulhat le rosszkor mert az az egyetlen hely a turistaút mellett ahol szamóca és áfonya is terem. Télen nehezebb rátalálni de mi kitettünk oda egy számunkra apró jelzést. Az egyik fenyő törzsébe egy apró szabálytalan alakú kört véstünk. A tisztásra érve elfogott a megkönnyebbülés. Mindenhol zsenge zöld fű nőtt, tarka vadvirágokkal keresztezve. A hely most is nyüzsgött a méhektől és lepkéktől. Mondjuk a méhektől mindig mert a közelben van egy méhkas. Néha onnan szoktunk mézet csenni Sierrával. A rét egyik sarkában egy édes tavacska kékellett. Nem volt nagy, egy átlagos uszodai medencétől egy kicsivel nagyobb. Nem volt nádas bár néha egy-egy lúd odatévedt. Hogy honnan, arról fogalmam sincs. A víz áttetsző tükre alatt jól látható, hogy a közepe nem mélyebb két és fél méternél és az alja teli van apró, minden színű kövekkel. Nem sok bár található benne hal. Néha horgászunk egy kicsit Sierrával de a populáció mindig ugyanannyi marad mert folyamatosan szaporodnak. A tó egyik sarkában néhány tavirózsa árválkodott. Egyedüli társaságuk néhány varangy volt. Kiskorunkban folyton rájuk vadásztunk. És ott volt a tónál az a rozoga faház amiből apró stég  nyílt a tóba. Azt a faházat hárman építettük. Sierra, Sierra papája és én. Két kis ablakot csináltunk rá és Sierra papája üveget is szerzett rá. Azután az anyukájától kérdeztük meg nincs-e valami felesleges rongya. Válaszul adott nekünk egy nagy, eléggé koszosnak tűnő kórházi lepedőt amit persze alaposan fertőtlenített mielőtt odaadta nekünk. Így lett függönyünk. Aztán Sierráékkal kimentem a bolhapiacra. Vettünk a házunkba használt, régi ámde kitartó és olcsó bútorokat. Kaja és ital is volt benne meg minden ami egy rendes házba kell. Ráadásul Sierra papájának muszáj volt beépítenie egy kandallót mert télen biztosan megfagytunk volna. Sierra átcipelt a viskón ki a hátsó ajtóig, a stégig. Hanyatt vetettük magunkat. Hajunk vége súrolta a víz tükrét. Sierra felém fordult.
-Elárulod mi bajod?-kérdezte óvatos mosollyal.
-Minden-mondtam halkan.
-Hogyan?-ráncolta fejjel lefelé homlokát.
-Úgy érzem, hogy semmi nem jön össze. Sose leszek profi fotós és megint muszáj népszerűnek lennem. Kikészít, hogy soha nem fogom megtalálni az igazit vagy ha igen biztos foglalt lesz. Beleőrülök ebbe Si, nem bírok megküzdeni a folytonos megpróbáltatásokkal. Olyan nehéz-fakadtam ki és éreztem, hogy vér tolul az arcomba a sok beszéd miatt Inkább visszább kúsztam, hogy ne fájjon a fejem. Meg gondolom piros is volt. Sierra is így tett.
-Hagyd már ezt abba Daniela!-szólt rám mérgesen.
-Mit? Hogy kész csődtömeg vagyok? Mert én csak az igazságot mondom.
-Nem! Ezt a folyamatos önsajnáltatást! Az lehet, hogy nem lehetsz profi fotós. Na és? Eddig úgy tudtam, hogy örömből fotózgatsz és nem azért mert meg akarod szedni magad belőle!-mondta dühösen.
-Tényleg örömből fotózok-mondtam halkan közben a bárányfelhős eget pásztáztam.
-Akkor mit foglalkoztat ez annyira? Akik ismernek és szeretnek pontosan tudják, hogy milyen remekül fotózol-hadonászott a kezével. Egy pillanatra elmosolyodtam és azt képzeltem, hogy Sierra azért hadonászik mert egy méh zavarja. De hamar lelohadt a mosolyom. Továbbra is suttogtam.
-Viszont még mindig népszerű vagyok-mutattam rá arra az icipici tényezőre ami nagyban befolyásolja az életem.
-És? Örülj neki! Használd ki! Mások mindent megadnának azért, hogy népszerűek legyenek. Nem is tudod hányan néznek rád igazi példaképként!
-Ez az! Példakép vagyok! De miért mit tettem én le az asztalra? Kész katasztrófa a magánéletem és a szerelem is olyan mértékben elkerül mint macskát az egér!-emeltem meg a hangom.
-Mit tettél le az asztalra? Vajon mit? Kedves vagy, szerény és eszméletlenül fotózol és rajzolsz! Kitűnő vagy mégis népszerű és közösségi életed is van. Ráadásul mindig kipihent vagy. Egyedül a szerelmi bánatodat értem meg. Tudom én is, hogy Tom Gounder senki mást nem vesz észre csak a szajha barátnőjét-förmedt rám dühösen.
-Jó de akkor is-mondtam makacsul.
-Mi van veled Daniela?-sóhajtott.-Mi ez a depis izé nálad?
Csüggedten felültem.
-Nem tudom. De köszönöm, hogy orvosolod minden bajom. Igazán jó legjobb barátnő vagy-öleltem át.
-Tudom. De mielőtt kiborulsz, szólj jó? Nem mindig olyan könnyű felrángatni téged a padlóról ha váratlanul kerülsz oda-mondta. A szemébe néztem ami mosolygott.
-Hülye-löktem meg a vállát mire elvigyorodott majd tényleg komolyba váltott.
-Hazamész?-kérdezte miközben felállt a földről és leporolta rövidnadrágját.
-Nem. Azt hiszem jót fog tenni nekem egy kis magány a természetben-utaltam arra, hogy jobb ha egyedül hagy. Rögtön felfogta.
-Akkor én megyek. Holnap a kerítésünk előtt?-kérdezte óvatosan.
-Holnap a kerítésetek előtt-mosolyodtam el.
Sierra elbúcsúzott tőlem majd elhagyta a rétet. Levettem magamról a cipőt és belelógattam a lábam a kellemesen meleg vízbe. Behunytam a szemem majd a nap felé fordítottam arcom. Az kellemesen melengette arcom. Jól esett egyedül lenni. Hallgatni a madarak csiripelését, érezni a nap melegét mégis beleborzongani a gyengéd szellőbe. Ebben az idilli környezetben próbáltam rendezni zűrös gondolataim. Szerencsére sikerültek. Sierrának mindenben igaza volt. Nem érdekel, hogy profi fotós legyek csupán szeretből csinálom és nem pénzért. Megpróbálom élvezni a népszerűséget és nem hagyom, hogy bármi is letörjön. És ami Tomot illeti? Ha nem jön a nagy akkor majd jön kis szerelem. Még egy darabig élveztem a nyugtató csendet majd felpattantam és hazaindultam.
Otthon már apám és anyám is ott volt. Apám a nappaliban újságot olvasott, anyám a konyhában vacsorát főzött. Egyiküket sem szerettem túlságosan. Apám többször megvert és ha még több időt töltenék a közelébe akkor most is megtenné. Nem hiába voltam én kórházba ő pedig börtönben. Anyám pedig hatalmas drogfüggő. Még most is. Nem csoda, hogy apám őt is veri. Mondjuk ez a másik oka, hogy engem nem ütlegel. Anyám eltűri. Erőszakossága ellenére is szereti. Bár kívülről ezt nagyon romantikusnak találnám ha nem tudnám, hogy milyen velük élni. Ledobtam a táskám az előszobában és a szobám irányába vetettem magam.
-Szervusz kislányom!-köszönt apám fel sem nézve a gyűrött újságból. Fogadok, hogy valamelyik szomszéd kukájából szedte. Bizonyította ezt az újság elején lévő különös foltok.
-Szia, apa!-mondtam kellően hangosan és elbaktattam a szobámba. Leültem a rozoga számítógépem elé amit használtan kaptam ajándékba a 14. születésnapomra. Mondjuk abban az évben nem kaptam se karácsonyi, se névnapi ajándékot se semmilyent, de én nem panaszkodom. Még egy mobilt is alig tudtam kikönyörögni tízévesen nemhogy számítógépet kapjak ajándékba! Türelmesen vártam, hogy bekapcsoljon a lassú gép. Megnéztem az e-mailemet. Nem használok közösségi oldalt. Aki akar az e-mailezik velem. De nem jött semmi. Kikapcsoltam a gépet és lementem a táskámért, hogy összepakoljak a holnapi napra. Gyorsan összepakoltam majd elővettem egy üres füzetet és rajzolgatni kezdtem. Észre sem vettem de máris befejeztem egyet. Egy lányt. Nem tűnik szomorúnak de csukott szemei arról árulkodtak, hogy valami baja van. Vagy vár valamire. Ugyanúgy mint én. Szomorúan felsóhajtottam. Mégse lettem annyira nyugodt. Halk kopogás hallatszott az ajtón. Anyám beesett arca és hosszú, sovány ujjai jelentek meg az ajtómban.
-Kész a vacsora-szólalt meg. Becsuktam az egyrajzos füzetet és bementem az konyhába. A szokásos chili illatot megérezve elhúztam a számat. Már két hete azt ettünk. Leültem az asztalhoz és szedtem a tányéromra egy keveset a számomra undorító ételből. Egy-két napig míg elmegy de két hete folyamatosan. Néma csendben ettünk. Csupán a kanalak csattogása hallatszott az egész házban.
-Milyen volt a napod Daniela?-kezdett el bájologni az anyám.
-Tűrhető-adtam közömbös választ. Megszoktam, hogy nem mutatok ki érzelmet a szüleim előtt.
-Az jó. Volt valami az iskolában?-dörmögte apám miközben újabb kanál chilit lapátolt szájába.
-Semmi-vontam meg közönyösen a vállam.
-Hmm-hümmögött anyám majd rám nézett karikás szemeivel. Mielőtt újabb kérdésekbe fogott volna bele megtöröltem a számat és felálltam az asztaltól.
-Finom volt a vacsora. Megyek aludni. Jó éjt!-köszöntem el és beszaladtam a szobámba.
Az egyetlen olyan hely a házban ahol magamat adhatom. Mindig is úgy éreztem, hogy úgy élek a szüleimmel mintha örökbe fogadtak volna. Vagy legalábbis mintha nem rokonok hanem üzlettársak lennénk. Rideg, közönyös hangnem. Mindig így beszélek velük.
A fürdőszobába mentem. Belenéztem a tükörbe. Valódi arcom helyén egy rideg maszk fogadott. Mindig megijedtem saját magamtól akárhányszor csak megláttam ezt az álcát.
Gyors zuhanyt vettem majd pizsamába bújva visszaindultam a szobámba. Az ágyba bújva csak ey gondolat járt a fejemben.
Nyugodj meg. És próbáld meg pozitívan megélni a holnapot.

.

1.rész

Szeptember reload

Reggel gyomorgörccsel ébredtem. Újabb rémálmom volt. És persze, hogy a sulival kapcsolatos. Felsóhajtottam. Egyszerűen szánalmasnak éreztem magam. Csak nem félhetek a sulitól. De igazából nem is féltem. Jobb szó, hogy belefáradtam. Tudtam, hogy ez is ugyanolyan év lesz mint az előző. Idén se válthatom valóra álmomat és újra középpontba leszek. Pedig én egyáltalán nem is akarok népszerű lenni. Ez csak úgy megtörtént velem. Máig sem tudom, hogy hogyan. Megráztam a fejem. Nem indulhatok ilyen gondolatokkal iskolába. Lassan kikeltem az ágyból és a fürdőszobába sétáltam. Próbáltam pozitívan nézni magamra a tükörben miközben fogat mostam. Nem sikerült. A fürdőben még a szokásos szájfény, szempillaspirál sminkemet feltettem magamra azután visszaindultam a szobámba. Ott aztán felöltöztem. Póló és szoknya. Újra csak a szokásos. Nem reggeliztem. Sosem szoktam. Elkészítettem szerény ebédemet amit a táskámba dobtam. Nem vacakoltam többet otthon. Mindig kiborít a kávébarna fal amit még a kosz is belepett. Felvettem a balerinacipőm és elindultam legjobb barátnőm és egyben unbiológiai testvérem házam felé. Persze ő már ott álldogált a kapujukban. Mint most is, gyönyörűen festett. Lazán nekidőlt a fehér kerítésnek miközben az egyik karkötőjét piszkálta. Nem láttam arckifejezését mert eltakarta pilóta-fazonú napszemüvege. Világosbarna haja lágyan omlott hátára. Már alig lehetett benne látni rózsaszín tincseit amit még a nyáron festettet be.
- Szia Sierra! - köszöntem neki már távolról is.

Sierra felém nézett majd mosolyogva intett. Megvárta míg odaérek hozzá majd szorosan megölelt.
- Szia Daniela! - mondta miután jól összeszorongatott és elindultunk az iskola felé.
Nem beszéltünk, némán lépkedtünk egymás mellett. Nem volt muszáj hangosan beszélnünk. Pontosan tudtuk mire gondol a másik. Észrevétlen végignéztem a ruháján. Egy tornacipőt viselt, rövidnadrággal és egy pánt nélküli felsővel. Az iskolához érve újra előtört bennem a reggeli gyomorgörcs. Sierra támogatólag megszorította a csuklóm mire én felé fordulva rámosolyogtam. A suliba lépve pedig kezdetét vette a káosz. Persze még korán volt ezért szinte senki nem volt a teremben pár embert kivéve. Szerencsére a jobbik fajtából. Paul a padjában ült és valamit írogatott. Gesztenyebarna haja belelógott kék szemébe. Azon gondolkoztam, hogy a többi lány miért hiszi helyesnek. Én nem láttam őt helyesek csupán egy nagyon jó barátomnak.
- Szia Paul! - intett Sierra neki mire az felnézett a lapokból és megindult felénk. Odaért hozzánk mire Sierrát szájon csókolta. Ja, igen. Ők ketten járnak. Sierra mosolyogva nézett maga elé miközben Paul átölelt. Rég láttam.
- Jó volt a szünet? - kérdezte mosolyogva mire én csak megvontam a vállam, Sierra pedig vadul bólogatott. Persze, hogy jó szünete volt. Amikor nem velem vagy a családjával volt akkor Paullal töltötte az idejét.
Sierrával mindketten leültünk Paulhoz, úgy döntve, hogy mostantól az a mi helyünk. Sierra elkezdett fecsegni én pedig körbenéztem az osztályban. Rose Thun fejét a padra hajtva aludt. Persze biztos voltam benne, hogy nem alszik csupán úgy tesz miközben hallgatózik. Tavaly is bevetette már néhányszor ezt a trükköt. Aztán még két osztálytársam volt a teremben. Jessica és Valeria. Mindketten kedvesek. Ők úgymond ami "csapatunkba" tartoznak. Halkan beszélgettek egymás mellett. Az osztályterem pontosan úgy nézett ki mint tavaly. A hófehér falakon bakancsnyomok látszottak. Néhány értelem hiányos osztálytársunk cipőiktől származott. Egyszemélyes padok voltak. A nyáron lesikálták őket mert mindegyik tiszta volt pedig határozottan emlékeztem, hogy mindenki telefirkálta. A parafatáblánk üresen állt a zöld tábla mellett. A tábla felett a bekeretezett osztályképünk lógott. Az is tiszta volt, úgy látszik a takarítók vették a fáradtságot és lekaparták az alkoholos filccel rajzolt ördögszavakat és ilyesmiket. A tábla másik oldalán egy középmagas szerény állt, rajta egy elég rozoga tv-vel. A függönyök tojássárgák voltak és mindegyik takarosan az ablakok oldalához volt csatolva. Összeráncoltam a szemöldököm. Tavaly még piros függönyeink voltak. Aztán elöntött a megvilágosodás. Pár kedves osztálytársam leszaggatta őket még nyár előtt ezért az utolsó tanítási napokon mindenki majdnem megvakult és kivételesen engedélyezték a napszemüveg használatát órán. Hirtelen viháncolásra kaptam fel a fejem. Chestity Elnor lépett be a terembe a világ leghelyesebb fiújával, Tom Gounderrel. Halk sóhajt eresztettem meg amint ránéztem a fiúra. Ujjatlan, fehér pólót viselt így láttatni engedte izmos karját. Sötétbarna haja épphogy olyanra vágva, hogy jól bele lehessen túrni. Tőzegbarna színű szemében csakhogynem elveszett az ember ha egyszer belenézett. Magas volt, és szája most is arra az imádnivaló félmosolyra húzódott. Egy hátulütője volt a fiúnak. Hogy Chestityvel járt. Elöntött a méreg. Egy ilyen kedves, aranyos fiúnak nem egy ilyen rázom magam, viháncolós csitri mellett van a helye. Hanem egy olyan lány mellett van a helye aki megérti és tudja minden titkát meg ilyenek. Na jó. Most úgy beszélek mintha azt akarnám, hogy inkább velem legyen. És ez sajnos így is van. Viszont tudom, hogy soha nem jönne össze velem. Néha beszélünk de Chestity úgy ragad rá mintha a csuklójához lenne bilincselve.
- Min jár az eszed? - lökött meg gyengédséggel a mögöttem ülő Paul.
- Semmin. -  ráztam meg a fejem.
- Akkor talán csukd be a szád. - figyelmeztetett mosolyogva mire kínosan lesütöttem a szemem. Ennél feltűnőbben nem is bámulhattam volna. Tíz perc múlva minden osztálytársam a teremben zsibongott. Persze nem is mi lehettünk volna. Zenehallgatás, evés, hangos röhögés.Csak a szokásos. Nyolckor mikor a csengő megszólalt, belépett az osztályfőnökünk, Miller tanár úr. Az osztályból szinte senki sem figyelt fel a tanár érkezésére. Láttam, ahogy az osztályfőnök arcára kiül az elkeseredettség. Nem sokat értünk a nyár alatt. Pontosabban, az osztály fele nem sokat ért. Megköszörülte a torkát.
- Khm.... - alig hallatszott a krákogása. Bár Charlie meghallotta a figyelmeztető hangot, csak odavetette.
- Egészségedre. - aztán ette tovább a szendvicsét. Éreztem, hogy pillanatokon belül elborul Miller tanár úr agya ezért meglöktem Pault. Rám nézett, a tekintetével pedig azt kérdezte, hogy mi van. Odaböktem az osztályfőnök enyhén lilás képére. Bólintott aztán Sierrával együtt, hárman befogtuk a fülünket. Nem is kellett sok, csupán fél perc és az osztályfőnök eszeveszetten ordibálni kezdett.
- Elég legyen! - kiáltása visszhangzott a hirtelen elcsöndesült teremben. -Mindenki elrakja a telefonját zenehallgatóját és más egyéb technikai eszközét különben nem látja többet ebben az életben! Akik pedig ezután is enni fognak, szívélyesen várom őket a mai elzáráson. És aki a mai órán, kérdezés nélkül meg mer szólalni az máris gazdagodhat egy intővel! - harsogta. Egy perc sem telt el mindenki elpakolta a mobilját, és egy morzsa nem látszódott. Az egész osztály, előre fordulva, kihúzva meredt a tábla felé. Miller tanár úr újra megköszörülte a torkát. Hangneme a dühösből semmi perc alatt váltott szívélyessé.
- Üdvözlök mindenkit a 11. osztályban. Remélem szép tanévnek nézünk elébe. Most pedig felírom az órarendet. - összeráncolt szemöldökkel meredtem a pasasra. Hát eléggé hangulatingadozó. Azután vártam, hogy leírhassam az órarendem. Meglepődtem mennyire megváltozott a tavalyihoz képest. Hétfőtől-szerdáig az órarend a következő:

1. Nyelvtan
2. Spanyol
3. Történelem
4. Ebédszünet
5. Matek
6. Irodalom
7. Fizika

És Csütörtöktől-péntekig:

1. Kémia
2. Biológia
3. Francia
4. Testnevelés
5. Ebédszünet
6. Etika
7. Ének
8. Infó
9. Osztályfőnöki-fél órás

Elkeserített az órarend. A csütörtököm és a péntekem teljesen el lett szúrva. 9 óra? Ez azért már mégiscsak túlzás. Az osztályban többen felháborodásukat jelezték. Némelyek hangosan nyávogtak, mások hörögtek vagy másokkal vitatták meg mennyire felháborítja őket a dolog. Csalódottan csóváltam a fejem. Miller tanár úr hirtelen megfordult. Szeme szikrákat szórt.
- Mit mondtam nektek a beszédről? - haragja megint másodpercek alatt gyűlt össze. Ezen a ponton kezdtem el azon gondolkodni, hogy a hapsi netán skizofrén. Persze ilyennel nem illek viccelni de nagyon is furcsálltam a viselkedését. És további furcsaságnak a következő pillanatban újra a mosolygós tanárrá lett.
- Szeretnék nektek néhány dolgot megmagyarázni. - kezdett bele - Csütörtökön és pénteken azért van 9 órátok mert az etika az egy új tantárgy, viszont az osztályfőnökire szükség van. Amint változás lesz az órarendben azt jelentem. Következő téma. A droghasználat és a cigizés és persze az alkoholizálás még most is tiltott iskolánkban. Akit rajtakapnak repül vagy igazgatói-figyelmeztetést kap. Az öltözet még most is maradjon szolid. Nem szeretnétek egyenruhában járni ugye?-pillantása egy másodpercre Chestityre esett de rögtön visszapillantott. Azután még következő három órán beszélt. A második órán kitöltöttünk minden jelentkezési papírt az évre. Időpontot adtak mindenkinek a sulidokinál és a suli dilidokijánál, hogy keressük fel akkor. Hála az égnek, Sierrával kaptam közös időpontot. Azután kitöltöttük a suliboxok igénylő laphát és feliratkozást az ebédre, valamint a szakkörökre. Én természetesen fotószakkörre írattam fel magam. A harmadik órán megbeszéltük a három napos tábort és az ottani szabályokat. A negyedik órán pedig végre rávettük Miller tanár urat, hogy beszélhessünk a nyarunkról. mindenki röviden elmondta mi történt vele kivéve Chestity mert neki be sem állt a szája. Éppen azt ecsetelte, hogy mennyire nem tudott választani a nagy bevásárlása alkalmával két ruha között mire hála az égnek, szavába vágott a csöngő. Rekordgyorsasággal hagytuk el a termet. Még utoljára ezt hallottam Chestity szájából:
-Hé még beszéltem.....
Sóhajtva megráztam a fejem.