12.rész

Még egy új olvasó!

Nagyon- nagyon köszönöm!

Végre valakik olvassák a történetemet!

Thank you so much!

*D

Elakadt a lélegzetem, majd nagy levegőt véve, hátrébb léptem. Összezavarodott fejem megráztam, kitisztítva ezzel gondolataim. Forró helyzet volt. Szó szerint.

Ránéztem Tomra, majd megkérdeztem.

- Mit is kérdeztél? Nem figyeltem - mondtam kedvesen mosolyogva. Na, jó inkább flörtnek számító mosolyt küldtem felé, de ez részletkérdés.

- Azt kérdeztem, hogy minden rendben-e. Zaklatottnak tűntél - vont vállat.

- Ó, hát egy baromarc beszólt nekem - sütöttem le szemeimet.

- Hogy történt? - kérdezte kissé agresszívan.

- Kint voltunk a padoknál. Jess elkérte a francia házimat. Odaadtam neki, aztán az egyik fiú megkérdezte, hogy jól beszélek- e franciául. Mondtam, hogy igen. Erre az az idióta Toby a másik osztályból megkérdezte, hogy jól franciázok-e - pirultam el a mondat végén.

- Nagyon kiakasztott? - kérdezte komolyan?

- Eléggé - bólintottam.

- Oké. Most dolgom van, majd később találkozunk - bólintott, bár inkább magának, mint nekem.

- Rendben. Később - indultam el a szekrényhez.

- Oh, és Daniela - mondta, mire hátrafordultam. - Ma másképp nézel ki, jó értelemben - szólt vissza a vállam felett, mire elpirultam.

Azt mondta volna, hogy jól nézek ki?

Ezek után, tényleg a szekrényemhez siettem. Eltekergettem a számkombinációmat, majd a szekrény belső oldalán függő tükörbe néztem, ahonnan egy eszelősen vigyorgó Daniela tekintett vissza rám.

Elégedett voltam, bár kissé bolond is. Mennyire meg tudta változtatni az érzelmi állapotomat, egyetlen mondata.

- Menjünk már el a szekrényhez légyszi - kértem Sierrát, egy izzasztó röplabdameccs után. Kikaptunk, ami miatt Chestity sikongatva ugrált örömében. A kis dög.

- Oké - úgy is be akarom tenni a tesicuccom a szekrénybe - fújta be magát dezodorral.

A szekrényekhez érve, gyorsan felnyitottam és ellenőriztem a sminkem. Szerencsére minimális hibák voltak, amiket hamar kijavítottam, és felkentem magamra a reggel használt rúzst. Kicsit többet tettem magamra, így egészen vörös ajkakat varázsoltam.

- Hű, nem lesz ez egy kicsit sok? - ámult el Si.

- Nem - szedtem ki a szekrényből az addigra kiolvadt epret.

- Ezt hoztad kajára? - pillantott a kezemben tartott silány ételre.

- Igen - mondtam morcosan.

- Akkor ma velünk vacsorázol - sóhajtotta.

- Hogy mondtad? - ráncoltam a homlokom.

- Látszik, vagyis inkább tudom, hogy már megint nincs nálatok elegendő étel, a chilin kívül. Szóval nálunk vacsorázol - szögezte le.

- Rendben - egyeztem bele.

Az ebédlőbe lépve, zsivaj csapta meg a füleim. Ugyanolyan hanggal voltak az emberek, mint máskor. Gyorsan leültünk az asztalunkhoz, majd megvártuk a hiányzó tagokat. Addig kellemesen cseverésztünk, végül Mary is befutott.

- Bocs, de mire átverekedtem magam a tömegen - lihegett, majd megtörölte a homlokát.

- Oké. Kajákkal elő - szólalt meg Jess, mire mind kipakoltuk a kajánkat.

Végül sikerült elcsennem pár szem epret a tasakból, két szelet csokit és egy fánkot.

Hamar megettem a csokit, alig volt több két harapásnál, majd kortyoltam egy nagyot a reggel elkészített löttyömből. Rekordgyorsasággal faltam fel a fánkot, közben jóízűt röhögtem Paul félreszólásán.

- Szóval tesi óra előtt, két idióta kitalálta, hogy már pedig ők szórakozni fognak, majd előrántottak a nadrágzsebükből egy-egy köcsőpőt.....- mesélte a sztorit gesztikulálva.

- Köcsőpő? - nyerítettem fel, majd egyenként a többieknek is leesett és ők is röhögni kezdtek.

- Hát ez kész - röhögött Zoey.

- Szerintem te köpőcsőre gondoltál szívem - könnyezett Si, a nevetéstől, majd megsimította Paul karját.

- Be lehet fejezni - bólogatott kissé megbántottam.

- Jól van már - vihogtam.

Lassan mindenki leállt a röhögcséléssel, majd folytatta az evést. Én éppen egy szem epret rágcsáltam, arcommal lassan, akaratlanul pásztáztam végig az ebédlői tömeget. Félig szájtátva, félig számban tartva az epret pillantottam meg Tomot. Mintha őt is valami mágnes vonzotta volna, felém pillantott, majd aranyos mosolyt küldött. De annyira aranyos volt az a mosoly, hogy majdnem elolvadtam. A szívem zakatolt, a pulzusom az egekbe szökött. Zavartan, talán kissé túl lassan is haraptam az eperből, majd gyorsan lenyeltem a falatot és visszamosolyogtam Tomra, mire ő még szélesebben vigyorgott.
Elpirultam, majd visszafordultam a többiekhez, megpróbálva belefolyni a társalgásukba.

Rob valami buliról beszélt, mikor éreztem egy perzselő tekintetet. Lassan arra felé fordítottam a fejem, és megpillantottam Danielát, kezében egy darab eperrel. Felgyorsult a légzésem, a szívem ütemeket hagyott ki, majd óvatosan rámosolyogtam. Egy pillanatra mintha megdermedt volna, majd félig nyitott, vérvörös ajkait kínzó lassúsággal összezárta az eper körül, leharapva így annak a végét. Miután észrevehetetlenül lenyelte a kis darabot, rám mosolygott, megvillantva hófehér fogsorát.
Ez a kis jelenet olyannyira nagy hatással volt rám, nem csak lelkileg, de gyakorlatilag is tapintható volt a felé érzett vágyam. Még nagyobb mosolyt eresztettem, mint az előbbi. Valószínűleg nem is sejtette, hogy épp tőle van erekcióm, és nem sok hiányzott ahhoz, hogy felugorjak az asztaltól, és ott az ebédlőben, mindenki szeme láttára neki essek.
Amint meglátta vigyoromat, lesütötte szemeit, apró pír keletkezett az arcán, majd elfordult tőlem. Alig hallhatóan felnyögtem. Aznap már másodszor akartam megcsókolni. Először akkor, amikor olyan közel állt hozzám. Simán éreztem narancsillatú haját, és a leheletéből áradó mentol illatot. Mi van velem? Danieláról álmodozom, már két napja! Csak egy oka lehet, biztosan kanos vagyok.
Kanos. Eszembe jutottak Daniella szavai, amikor annyira fel volt háborodva. Toby megkérdezte tőle, hogy jól franciázik-e. Mondjuk nem csodáltam, hogy ilyesmit kérdezett, mert Daniela tényleg dögös volt, de mennyire pofátlanul mocskos kérdés ez. Hmm. Vajon Daniela franciázik? Vagy egyáltalán lefeküdt már valakivel? Kíváncsi vagyok. Ha nem, azt hiszem, lennék én az első. Majd meghívom erre a bulira és elkapom egy menetre. Úristen, miket gondolok itt?! A legjobb az lesz, ha minél gyorsabban lefekszem Ches-sel. Ez nem normális dolog. Viszont Toby ezért még megfizet. Majd adok én neki franciát. A franciatankönyvvel fogom beverni a mocskos képét!
Ökölbe szorult a kezem, arra gondoltam, milyen jó dolog is lenne bemosni annak a faszkalapnak.
- Na, mit mondasz Tom? – kérdezte tőlem Rob, igen csak érdeklődve.
- Miről? – bámultam rá.
- A buliról. A szombat este jó lesz, szerinted? – érdeklődött, mondjuk, nem tudom miért, nem én tartottam.
- Ja, a szombat este zsír. Kiket is hívunk? – vakartam meg az állam, és eszembe jutott az előbbi perverz gondolatom Danieláról.
- Évfolyamról embereket, felsőbb évfolyamosokat és esetleg néhány menőbb alsóst. Szóval szólj minden ismerősödnek a suliból, oké? Meg hozhatsz az edzésedről néhány menő tagot.
- Ok. Majd intézkedem – bólintottam.

Osztályfőnökin, míg Miller rizsázott, előszedtem a telefonom és körüzenetet küldtem egy halom embernek, a névjegyzékemből. Valakik rögtön visszajeleztek, szerencse, hogy le volt némítva a telefonom.
- Gyerekek – csapta össze a kezét Miller -, jövő héten megrendezzük a szokásos évnyitó bált. Mindenkit szeretettel várunk, illetve nekünk kell előtte kitakarítani a rendezvénytermet, rögtön tanítás után. Gyertek párban, gyertek egyedül vagy csoportosan, a belépés díjtalan és nyugodtan jöhet külsős is – lelkendezett.
- Juj, de jó – nyávogott fel hirtelen Ches.
- Igen, nagyon jó. Nem kötelező program, de szeretném ha sokan eljönnétek. Egyet viszont kihangsúlyozok! A takarítás mindenkinek kötelező. Ki vállalja az irányító az irányító szerepét? – nézett körbe a termen.
- Én – jelentkezett rögtön Sierra. Nem értettem, mire fel a nagy izgalom.
- Köszönöm a lelkesedését Mirror kisasszony – bólintott a tanár.
A csengő éles hangja véget vetett az órának. Miller szomorúan lebiggyesztette a száját, a többiek pedig útjuknak indultak.
Útban az infó terem felé jó páran megállítottak és szóltak, hogy ott lesznek. Nem igazán érdekeltek. Viszont egy valakit személyesen akartam megkérdezni.
- Hé, Daniela – szólítottam meg, mikor észrevettem, hogy az egyetlen tetőablak mellett ácsorog.
- Igen?  - fordult felém.
- Szombaton Rob bulit rendez. Gyere el te is és hozd a barátaidat – mosolyogtam rá.
Egy pillanatra kétkedőn méregetett, majd szélesen elmosolyodott.
- Oké – bólintott, majd megcsavarta az egyik fürtjét.
- Akkor később – biccentettem neki, majd vissza indultam a többiekhez.
- Később – suttogta alig hallhatóan, amitől akaratlanul is mosolyra húzódott a szám.

11. rész

Oh my God! Plus two followers!

I really want to say thank you, for these cute people!

Love you guys!

Szóval, magyarra visszaváltva, szeretném megköszönni a két új feliratkozóm, bár néha egy- két kominak is örülnék. Csak egy valamit nem értek. Miért van az, hogy egy 1D-s hanyagul összecsapott blognak több a feliratkozója?

*D

Az ágyamon feküdve azon gondolkodtam, amit Tom mondott. Mármint arról, hogy mennyit beszélgetünk. Ez változni fog. Elmosolyodtam már a gondolatra is, hogy jobban megismerhetem őt. Vagyis ő is meg fog ismerni engem. Ami azt jelentette, hogy belém fog szeretni. Legalábbis reméltem.

Kopogás ütötte meg a fülemet.
- Igen? – kérdeztem.
- Kész a vacsora – jelentette be anyám mogorván.
Sejtettem, hogy apám megint dühlevezetőnek használta. Remek.
Feltápászkodtam az ágyról, és kimentem a konyhába. A szokásos chili szaga belengte a helyiséget. Elfintorodtam és azon tanakodtam, mikor fog apám újra fizetést kapni.
- Egyél!- nyomta le elém a tányért anya.
Lassan kanalaztam a mára már megszokott ételt. Kiskoromban még égette a számat, mára már meg sem érzem az ilyen kaliberű csípős dolgokat.
- Milyen volt az iskola? – szólalt meg hirtelen apám derűsen, az asztal másik feléből, megtörve ezzel a feszült csöndet.
- Jó – válaszoltam szűkszavúan.
- Bővebben? – lapátolta szájába az ételt.
- Kémián és biológián ismételtünk, francián a nyarunkról meséltünk, testnevelés órán gimnasztikáztunk…- soroltam mikor apám dühösen közbeszólt.
- Gimnasztika? Közben voltak ott fiúk is? – arca pillanatok alatt változott pipacsvörössé.
Felsóhajtottam. Apám nem csak, hogy vert minket, anyámat néha akarata nélkül megerőszakolta, de még iszonyú szigorú is volt a fiúk tekintetében. Jobban mondva, nem voltak semmilyen fiúk.
- Nem, apa. A fiúk külön tornateremben tesiznek – ráztam meg a fejem.
- Azért – nyugodt meg azonnal.
A vacsora további része csendben telt.
- Köszönöm a vacsorát – válaszoltam halkan, majd bementem a szobámba.
Halk zenét kapcsoltam a telefonomon, majd a használtan vett gépemhez ültem, és bedugtam a fényképezőmet. Az összes képet rátettem, majd kikapcsoltam. Nem használtam sokat, főleg az áram miatt. Nem is volt rajta szinte semmi. Apámnak-anyámnak nem volt szüksége rá, csak azért kaptam egyet, hogy a beadandóimat azon írjam. Csak azok voltak rajta, és a fényképeim. Az internetet ritkán használtam, főleg mert valamikor ki is kötötték, majd vissza.

A nap melegen sütött be a szobám ablakán, egyenesen az arcomba. A vekker hangosan csörgött, amit félálomban sikerült lecsapnom.
Az ágyból kikecmeregve a szekrényemhez léptem, és kiválasztottam egy könnyed szettet. Fekete pólót, és mosott kék nadrágot húztam fehér fehérneműre, majd megkoronáztam az egészet egy flanelinggel. A fürdőbe siettem, és kikeféltem a hajam, majd jól összekócoltam, borzas hatást keltve. A sminkkel most tovább mentem, enyhe pirosas rúzst kentem a számra, majd szempillaspirált és szemhéjtust használtam. A szemceruzára esett a pillantásom, majd hirtelen nekifutásból kihúztam vele az alsó vízvonalam. Belepillantottam a tükörbe. Mégis ki vagyok én? Nem tudtam miért sminkeltem magam ki ennyire. Nem ez volt a szokásos. Ez nekem túl sok volt. Mégis jól állt.
Titkon azért talán mégis sejtettem, hogy miért kentem ki magam ennyire. Tom miatt. Persze az furcsa érzés, csak azért sminkeltem ki magam ennyire, mert azt mondta, hogy majd többet fogunk beszélni.
Visszamentem a szobámba, összepakoltam a táskámat, majd a konyhába siettem. Senki nem volt ott. Gondoltam még alszanak. Benéztem a hűtőbe valami kaja iránt, hátha találok valami ehetőt. Nem volt benne sok minden, ezért áttértem a fagyasztóra. Találtam benne egy doboz fagyott epret. Nem törődve azzal, hogy mennyire is ázik el a táskám, bedobtam az epret, gondolván senkinek nem fog hiányozni. A parányi kertünkből takarítottam be, amit én műveltem. Anyámék gyakran felejtettél el azt az apró tényt, hogy nekünk egyáltalán van kertünk. Összedobtam még valami szedres italporból készült löttyöt, majd a cipőmet felhúzva Sierráékhoz gyalogoltam.
Nem volt még kint. Megkönnyebbültem. Ebben az évben először én értem ki hamarabb.
Pár percig a kapuban ácsorogtam, mire kinyílt a bejárati ajtó.
- Dani- köszöntött mosolyogva Sierra és... Paul.
Hú, kissé megdöbbentett, hogy Paul ott aludt (valószínűleg mást is csináltak), Sierránál. Még sose láttam őket együtt kijönni reggel. Mondjuk nem is tudtam, hogy már egyik sem ártatlan, de mindegy.
- Sziasztok! – köszöntem nekik, és valamilyen különös oknál fogva, elpirultam.
- Hú, anyám Dan, mi történt veled? Megtámadt a sminkasztalod? – ámult el Paul.
- Hülye – könyökölt Sierra, Paul oldalába, mire az felnyögött.
Tovább pirultam. Szó nélkül elindultunk az iskolába. Valahol félúton Sierra megszólalt.
- Most komolyan Dan, miért festetted ki magad így? Ne értsd félre, jól áll, csak furcsa. Te a natúr smink híve vagy. Mi volt az oka- hunyorított tám.
- Egyet találhatsz – mosolyodtam el.
- Á – bólintott. Felfogta. Paul is, viszont ő nem hagyhatta szó nélkül.
- Kis Gounder miatt? Ugyan, Dani, ettől még nem fogja dobni Chestity-t és veled járni – rázta meg a fejét értetlenül.
- Kösz – sziszegtem.
- Na, de Paul – korholta Si, Pault.
- De akkor is – vont vállat.
- Leslie! – szólította Pault a második nevén. Hoppá, ezt csak akkor csinálta, mikor dühös volt.
- Ó, jó. Bocs Dani. Csak nem értem miért futsz olyan szekér után, ami nem vesz fel – vont vállat.
- Én sem tudom. Vagyis hát mégis. Szeretem – suttogtam szégyenkezve. Paulnak nem beszéltem ilyenekről.
- Mégis honnan tudod, hogy szereted? Nem is beszélsz vele- rázta meg a fejét.
- A szerelmet nem tudod, azt érzed – válaszoltam halkan.
- Igazad van. Sajnálom – hajtotta le a fejét.
- Semmi baj. Te fiú vagy. Ti másképp működtök, és nem értitek, miről beszélünk. Halljátok, de nem értitek.
- Igaz – biccentett.

Francia óra előtt, a társaságunk az udvaron üldögélt, elfoglalva két padot. Valaki házit csinált, mások csak úgy elvoltak. Néhányan még odacsapódtak hozzánk, főképp fiúk az évfolyamunkról.
Az ég szikrázóan kék volt, ráadásul a levegő forró, ami miatt kissé megbántam, hogy fekete felsőt vettem fel.
- Hé, Dan! Van francia házid? – támaszkodott könyökére Jess.
- Van, kéne? – kotortam elő a táskámból a füzetemet.
- Passzolhatnád – vont vállat, mire odadobtam neki a füzetet, ami a földön landolt.
- Nem éppen így gondoltam – nevetett fel, mire én is így tettem.
- Bocs – mosolyogtam rá.
- Jó vagy franciából? – fordult felém érdeklődve Zane, a másik osztályba járó fiúk egyike.
- Aha, elég jó – vontam vállat, majd fordultam volna Zoey-hoz, mikor Toby, Zane osztálytársa röhögve közbeszólt.
- Na, és franciázásból? – vonta fel perverzen fél szemöldökét, majd rám kacsintott.
Rögtön elvörösödtem. Mégis, hogy a francba képzelt ilyet? Te jó Isten, milyen beteg!
- Idióta! – vágott hozzá Sierra egy kólásüveget.
- Most miért? – vigyorgott, mint a fakutya.
- Normális vagy? Úristen! Semmi közöd hozzá, de ha lenne, se mondanám el! – csattantam fel.
Mindenki kikerekedett szemmel nézett rám, sosem viselkedtem még úgy azelőtt.
- Bocsi, bocsi – visszakozott Toby, és inkább ott hagyott minket.
Mérgesen visszafordultam Zoey-hoz.
- Hol is tartottunk? – emeltem meg a fejem, mire minden folytatódott, úgy, mint a beszólás előtt.
- Annál, hogy megköszöntem a rajzot, amit a macskámról készítettél – mondta Zoey megszeppenve.
- Jaj, igen. Nincs mit. Szeretek rajzolgatni – mosolyogtam rá.
Még pár percig beszélgettünk, aztán egy „bocs”-ot motyogva, bementem a suliba. Idegesen, magamban fortyogva indultam el a szekrényemhez, hogy megnyugodjak egy kicsit, mikor beleütköztem egy testbe.
- Bocs – mondtam dühösen, és indultam volna tovább, mire az illető visszarántotta a karomat.

- Valami baj van? – hallottam meg az idegen hangját, mire felkaptam a fejem. Nem is egy idegen volt, hanem Tom.

A szemeibe néztem, hirtelen elvakítottak hatalmas, őzbarna íriszei. Ő is a szemembe nézett, mintha láncok fognák össze szorosan tekintetünket. Elbűvölve bámultuk egymást egy ideig, mikor feltűnt, hogy vészesen közel van hozzám. Olyan vészesen, hogy akár meg is csókolhatnám…

10.rész

 Nem fűzök hozzá semmit. Most meg vagyok bántva
*D

-Nem hiszem, hogy ehhez sok közöd lenne-szólalt meg szigorúbb hangon.

-Talán mégis. Azért erről beszéltünk, mert mostanában ilyen történt valakivel?-puhatolóztam.

Elpirult. Hát persze. De mégis honnan a nyavalyából tudhatta.

-Igen. Az egyik barátnőm rendőr. Ő mesélte, hogy egy lányt majdnem megerőszakoltak. Azt is, hogy a lány szinte hihetetlen élethű rajzot készített az elkövetőről. Talán ismersz valakit, akire stimmel a leírás?-húzta föl fél szemöldökét.

-Nem-hazudtam szemrebbenés nélkül.

-Értem. Akkor miért kérdezted?-kíváncsiskodott.

-Csak úgy. Óra után láttam, hogy pár lányt az osztályból megviselte ez a téma-vontam vállat.

-Áh. És megtudhatnám, hogy kik voltak azok?-mosolygott.

-Az nem fontos. Szóval miért ez volt az első témánk?-kérdeztem már kicsit keményebben.

Felsóhajtott. Valószínűleg belátta, hogy én nem tágítok onnét, amíg el nem mondja.

-Rendben. Az egyik barátnőmtől hallottam, hogy egy itteni diákot majdnem megerőszakoltak, és úgy éreztem, hogy mindenképp beszélnünk kell erről-kezdett el cseverészni, de én leállítottam.

- Köszönöm. További szép napot - köszöntem el és haza felé vettem az irányt.

Otthon nem igazán volt sok időm, csak tűnődtem, és már meg is érkezett Chestity. Anyám szólt, hogy  megérkezett.

- Csak engedd fel, és ennyi - intettem neki.

- Rendben. Csak azt nem tudom, mikor lettem én a cseléded - motyogta, majd kisétált az ajtómon.

Remek, megbántódott. Majd később kibékítem.

Fél perc múlva Ches tipegett be az ajtómon, lábán legújabb magassarkújával.

- Új a cipő Ches? - kérdeztem mosolyogva.

Nem csak a cipője volt új, testén extra szűk rózsaszín miniruha feszült. Nem mondom, tényleg beindította a fantáziám.

- Igen. Tetszik? - tette fel egyik lábát az ágyamra.

- Csinos darab. Bár szerintem a lábad nélkül is szép - válaszoltam.

- Szerintem. Várj, és nézd meg úgy - mondta eszelősen vigyorogva, majd lehajolt és kikapcsolta a pántját. Kecsesen kihúzta belőle a lábát, majd a másikkal is így tett. Eléggé izgató volt.

- Hmm - hümmögtem. Őszintén megmondom, majd kicsordult a nyálam, már így is.

- Miért nem jössz közelebb? Olyan messze vagy - mondtam, és kissé lebiggyesztettem a szám.

Ha már játszunk, játsszunk rendesen.

- Igazad van . Tényleg elég messze vagyok tőled - mondta kissé kényes hangon, majd leült az ágyra, közvetlenül mellém.

- Így már jobb - mosolyogtam, majd fél karommal átfogtam derekát.

- Szerintem is. Bár kissé szorít a ruhám. Azt hiszem véletlenül eggyel kisebb méretet vettem - búgta.

- Azon lehet segíteni - húztam arcát közel az enyémhez, majd megcsókoltam, amit természetesen viszonzott.

Keze a hajamba túrt, az én kezem pedig lecsúszott a fenekéig. Elhajolt számtól, és a nyakamra tapadt. Erősen szívta, néha fel-fel szisszentem, közben kezem hátát és fenekét simogatta.

Hagytam hadd csinálja azt amit akar, abban a pillanatban jobban lekötött feszülő ruhája. Kezei pólóm kezdték felhúzni, majd hagytam, hogy levegye rólam. Mellkasomat kezdte el puszilgatni, de nem igazán érték el a kellő hatást. Nem éreztem magam izgatottabbnak tőle, inkább csak egy túl hosszú előjátéknak gondoltam. Ránéztem. Mit láttam? Egy vadmacskát, aki mindig ugyanarra a zsákmányra jár vissza. Fél percre elgondolkodtam. Vajon minden lány ilyen? Volt pár barátnőm, mindegyik így viselkedett. Legalábbis azok, akikkel lefeküdtem.

Újra ránéztem Chesre. Aki azonban nem volt ott. Helyette Danielát láttam, amitől máris felizgultam. Szaporábban vettem a levegőt. Egyértelműen bolondnak nyilvánítottam magam, hogy képzelgek, és ráadásul egy szinte ismeretlen lányról. De nem tudtam megállni, tovább hitegettem magamat, hogy Daniela van rajtam, és hogy ő halad lejjebb a nadrágom felé. Viszont amint meghallottam Chestity műsóhajt kiadó hangját, lelkesedésem azonnal lelohadt. Szó szerint. Pedig milyen jó volt azt képzelni, hogy Danielát simogatom, miközben ő puszilgatja a mellkasom, közben aprókat lehel rá, amitől kiráz a hideg.

Hangosan felsóhajtottam, és megráztam a fejem.

- Ches? - kérdeztem.

- Igen? - kezdett el babrálni az övemmel.

- Nem megy - mondtam ki egyszerűen. Életemben először mondtam ilyet, elég fura volt, de nem bántam meg. Nem volt hozzá hangulatom.

- Hogyan? - nézett rám, fél szemöldökét felvonva.

- Nem megy - ismételtem meg lassan, hogy felfogja.

Abbahagyta az övem kikapcsolásának kísérletét, és felült.

- Mit értesz azon, hogy nem megy? - kérdezte értetlenül.

- Egyszerűen nincs hangulatom hozzá. Majd legközelebb, oké? Duplán bepótoljuk, ha szeretnéd - mosolyogtam kedvesen, hátha nem kapja fel a vizet.
- Hát, jó - mondta vonakodva, majd feltápászkodott rólam. - Tulajdonképpen, ha jobban belegondolok, nekem sincs kedvem, most.
- Rendben. Majd holnap a suliban? - kérdeztem kedvesen.
- Igen, igen. A suliban - hajolt le hozzám kissé kábán és tőle szokatlan módon rövid csókot adott....