13. rész

Ugrándozva, vidáman mosolyogva mentem Sierráékhoz.

- Szombaton buliba megyünk - újságoltam.

- Hogyan? - ráncolta a szemöldökét Paul. Nem igazán volt az a bulizós típus, de ha kellett akkor nagyon ott volt a partiarcok között.

- Tom hívott meg minket - fülig ért a szám.

- Nem kaptam sms-t - rázta meg a fejét Sierra. Igen, nálunk a suliban ez volt a szokás. Ha valaki bulit tartott, az általában körüzenetet küldött.

- Mert személyesen hívott meg - vontam vállat, miközben elpirultam. Annyira meglepődtem mikor odajött hozzám. Nem hittem, hogy meghív egy buliba. A tetőablaknál éppen a vele kapcsolatos érzéseimet gondoltam át. Aztán meghallottam a hangját.

- Ne nagyon képzelj bele semmit - rázta meg a fejét Paul.

Komolyan mindig el kell rontania a pillanatot?

- Ó, fogd be Paul. Néha lehetetlen alak vagy - ütöttem bele a karjába. Komolyan elegem volt már a pesszimizmusából.

- Danielának igaza van. Ha nem szeretnélek ennyire, most egy súlyzóval vágnálak fejbe - jegyezte meg Sierra.

Felnevettem, majd szélesen Si-re vigyorogtam, akinek zenélni kezdett a telefonja. Előtúrta a farmerja zsebéből, majd a füléhez emelte.

- Anya - szólalt meg. Egy darabig csendben hallgatott, majd annyit mondott.

- Aha, jó. Igen, értem. Szia - tette le, majd felém fordult.

- Ma nálunk vacsizol - közölte ellentmondást nem tűrően. Ilyenkor nem érdemes vitatkozni vele. Mondjuk sohasem ajánlatos, de vannak ilyen bátor emberek.

- Rendben - vontam vállat.

Az infóteremben nem igen volt sok dolgunk, átvettük az év első anyagát, azután netezhettünk. Felmentem közösségire, meg sem lepődtem, hogy mindenki online van. Ritkán használom, szinte soha, amióta pedig nem voltam rajta, jött pár értesítésem. Gyorsan átnéztem őket, és már éppen kiléptem volna, mikor egy apró gondolat szöget ütött a fejembe.

Sierra annyira lelkesen jelentkezett osztályfőnökin a díszítés és takarítás főnöki helyére. Még sosem láttam ennyire izgatottnak sulis dolog miatt.

Rákattintottam chaten a nevére.

D: Csak úgy kérdezem, de minek akartál te annyira főnök lenni a bál előtti előkészületekben?

S: Jaj, hát nem esett le?

Felmordultam. Ennek mégis mi értelme? Minek kéne leesnie?

D: Minek kellett volna leesnie?

S: Hát segítek az ügyedben!

D: Mi van?

S: Segítek összehozni vele!

D: Ja! Szóval segítesz? Nagyon-nagyon imádlak Sierra <3

S: Ez csak természetes :D

D: Nem is tudom, mi lenne velem nélküled.

S: Én tudom. Semmi :D Azonkívül azt sem bánnám ha elkapna téged egy menetre a raktárban. Nem tűnnél folyton ilyen kis ártatlannak :D

Elöntött pír, kissé elszabadultak az indulataim, ezért a terem másik végében ülő Sierrára kiáltottam

- Normális vagy, te hülye? - üvöltöttem, mire minden szempár rám szegeződött.

- Valami gond van Thompson kisasszony, hogy obszcén szavakat használ az órámon? - nézett rám a tanárnő felvont szemöldökkel, szemüvege mögül.

- Elnézést tanárnő. Véletlen volt - vörösödtem tovább.

- Nos, rendben. Most az egyszer elnézem, mivel év eleje van. Viszont többet ne forduljon elő - tette fel figyelmeztetésképpen a mutatóujját.

Addig észre sem vettem, hogy visszatartottam a levegőt, de abban a pillanatban nagyot sóhajtottam.

- Köszönöm - mondtam, és lesütöttem szemeim.

- Jól van gyerekek, a műsornak vége, tessék a gépre szegezni a tekinteteket - szólt oda a tanárnő.

Infó óra után a telefonomat előkapartam a táskámból és az otthoni számunkat tárcsáztam. Szerencsémre anyám vette fel a telefont.

- Igen? - szólalt meg reszelős hangon.

- Szia, anya. Én vagyok az - köszöntem neki.

- Mi van? - tett le az udvariaskodásról rögtön, ahogy meghallotta, hogy én hívom.

- Sierra meghívott vacsorára engem. Nem gond, ha addig náluk maradok, és majd vacsora után hazamegyek? - szívtam be az alsó ajkam.

- Jó, de csináld meg a leckédet - csapta le a telefont.

- Szia neked is - mormogtam a néma telefonba.

- Megint lerakta? - kente be a száját Sierra leheletnyi ajakfénnyel.

- Persze - legyintettem.

A hazafelé vezető út csendben telt. Hazafelének mondom, mert az volt az otthonom, nem az a kóceráj ahol anyámék laktak. Lassan lépkedtünk, néha-néha megjegyeztünk egy-egy dolgot. Cipőm nehezen vált el a talajtól, mintha belesüppedtem volna az aszfaltba. Nyilvánvalóan a fullasztóan meleg kaliforniai levegő és napsütés keltette ezt a benyomást. A lábamat figyeltem. Sok minden volt a fejemben, mégis a legtöbbet elzártam egy kis fiókba, az agyam egyik sötét sarkában, és egyetlenegy témára koncentráltam. A szombati bulira. Sok buliba hívtak már meg, mégis kevésre mentem el. Akkor sem ittam le magam a sárga földig, legtöbbször még az alkoholhoz sem nyúltam, egy buliban. Erre a bulira viszont elakartam menni. Ott akartam lenni, valami iszonyúan szexi ruhában, csábosan, készen arra, hogy jól érezzem magam, és elcsábítsam Tomot attól a dögtől. Bár valószínűleg ez volt a ribanc fogalma, nem izgatott. Az se zavart volna, ha kicsit több sör vagy erősebb pia fojt volna le a torkomon.

Sierra szobájának a szőnyegén heverve még mindig a buli körül járt az eszem. Meg persze kicsit elkábultam attól az erős citrusos illattól, ami aznap Si szobáját belengte. Bár szeretem a mindenféle citrusos dolgokat, főleg a narancsot, de attól a tömény mennyiségű szagtól megfájdult a fejem. Belefúrtam a fejem a rózsaszín szőnyegbe. Annak pedig határozottan kutyaszaga volt.

- Nem zavar téged ez az erős illat? - néztem rá szenvedve.

- Nem igazán. Ilyen hangulatom van - vont vállat.

- Persze, és mivel neked ilyen hangulatod van, muszáj volt befújni a szobádat légfrissítővel, parfümmel és meggyújtani egy ilyen illatos gyertyát - néztem rá értetlenül. De most komolyan! Ez azért nem kis túlzás?

- Talán kicsit sok lett - húzta be a nyakát.

Bólintottam.

- Szerinted mit vegyek fel a bulira? - lóbáltam a lábam.

- Valami olyat ami az enyém? - ajánlotta fel, mire elmosolyodtam és megráztam a fejem.

- Nem. Ehhez valami új kell. Azt hiszem feláldozok kicsit a zsebpénzemből - nézegettem a körmeimet.

- Komolyan? - hüledezett. Igen, szinte soha nem áldoztam fel a zsebpénzemből egy fityinget sem, de valahogy úgy éreztem, hogy akkor muszáj.

- Igen. Különben is. Ott az a számla amit a nagyiék nyitottak nekem. Még most is utalják bele a pénzt. Bár láthatnám őket! Életemben egyszer találkoztam velük, de már akkor imádtam őket - zengtem ódákat az ismeretlen nagyszüleimről.

A nagyszüleim irtó kedvesek voltak. Pontosan a tizedik szülinapom reggelén állítottak be hozzánk. Tisztán emlékszem arra a napra. A nap melegen sütött be az ablakomon, egyenesen az arcomba, felébresztve engem. Mikor kisétáltam a konyhába, orromat megcsapta a kávé erős szaga. Régen anyám totál rá volt állva a kávéra. Az volt a nappali drogja. Dörmögést is hallottam, már rögtön tudtam, hogy apám is ott ül, és száraz kenyeret rág. Akkortájt engedték ki a börtönből. Pár hónapig egész kedves volt, aztán nem tudta mivel levezetni a feszültségét, és visszatért az, aki a börtön előtt is volt.

- Jó reggelt! - köszöntem.

Szóra sem méltattak. A kenyértartóból kiemeltem egy száraz kenyeret, rákentem egy leheletnyi vajat, majd töltöttem magamnak egy fél pohár tejet. Anyám meg is szólt érte.

- Ne használj el annyi tejet! Valamiből kávét is kell csinálni! - dörrent rám.

- Sajnálom - hebegtem halkan.

Nem válaszolt, én pedig nekiláttam silány reggeleimnek. Csak az volt a szerencsém, hogy Sierráék másnapra áthívtak, hogy rendesen megünnepelhessünk.

A reggeli után a szobámban rajzolgattam. Akkor persze még nem voltam annyira nagyon jó, de már akkor is tudtam valamit. Éppen egy napocskát rajzolgattam, mikor furcsán vidám hangokra lettem figyelmes a konyhákban. Egy percig azt hittem, hogy a tv-t hallom, de rájöttem, hogy a tv-t egy hónapja kikapcsolták. Az is átfutott a fejemen, hogy képzelődök. De tíz perc után, már nem tudtam legyűrni kíváncsiságomat, az ajtóhoz mentem , és hallgatózni kezdtem.

- Még egyszer remélem, hogy tökéletesen jól vagytok - hangzott egy ismeretlen nő, gyors, szeretetteljes hangja.

- Jól vagyunk anya - krákogta az én anyám. Anya? Anyu azt mondta, hogy nagyiék nem élnek. Mivel nem akartam elszalasztani a lehetőséget, hogy új emberekkel ismerkedjek meg, kinyitottam az ajtót és tágra nyílt szemekkel kiléptem onnan. A nappali közepén állt a családom. Anya, apa és amint később megtudtam, a nagyanyám és a nagyapám. Anyám, kezében még mindig egy bögrével, gonoszan nagyiékra meredt.

- Kösz a látogatást - vakkantott nekik.

- Ó, hát ez a gyönyörű kis lányka az unokánk? Hadd nézzelek prüntyőkém - jött oda hozzám a nagyi.
- Szia - köszöntem neki félénken.
- Szia Daniela - mosolygott rám.
- Tudod a nevemet? - pislogtam rá.
- Hát persze. Hiszen én vagyok a nagyi - mosolygott rám, majd megölelt. Egészen különleges illata volt. Borsmentás cukorka, citrus és nagyi illat. Rögtön megkedveltem őt is, és az illatát is. Onnantól kezdve, az az illatkombináció jelentette nekem a biztonságot.
- Milyen furcsa szagod van. Tetszik. De miért ma jöhettetek? És meddig maradtok. Hoztál nekem valamit? Sierra nagymamája mindig hoz valamit neki - kezdtem rá rögtön. Akkor láttam csak az életemben, mégis az első pillanattól bíztam benne.
- Muszáj volt eljönnünk hozzátok. Csak egyszer az életben kerülsz át egy számjegyből, kettővé. Gondoltunk meglepünk benneteket - mosolygott rám nagyis gödröcskékkel. Kinézetre is nagyon megnyerő volt. Nem volt se túl kövér, se túl sovány. Kissé őszülő, rövidre vágott barna haját kiengedve hordta. Normális ruhákat viselt. Aznap elvittek mindenhová, ahová csak tudtak. Állatkertbe, étterembe, majd később a kertünkben játszottam a tőlük kapott medencében.

Az állatkertben nagyi leült velem a padra, majd elővette a pénztárcáját.
- Figyelj Daniela - kért, mire nyalókával a számban, felnéztem rá.
- Van nekünk egy helyünk, ahová pénzt teszünk be neked. Banknak hívják. Ugye tudod, hogy mi a bank? - nézett rám, én pedig bólogattam.
- Szóval mi egészen azóta, amióta te megszülettél, mi oda teszünk be pénzt, amihez te is hozzátudsz férni, akármikor. Adok egy papírt, amin kódja van a pénzlevételnek, és hozzá egy kártyát. Jól rejtsd el, nehogy anyukádék megtalálják - mondta, én pedig biztos helyre tettem. Azután folytatta.
- Adok neked most pénzt. Ezt valószínűleg anyukádék el fogják venni tőled. Nem baj, erről tudhatnak. Csak a kincses bankról ne szólj nekik, rendben? - nézett rám nyomatékosan, mire én csak bólogattam. Kissé meg voltam sértve, mert sokkal komorabb volt az életem kiskoromban, ezért valamivel komolyabb is voltam a velem egykorúaknál.
- Rendben. A kocsinkban amúgy is sok finomságot hoztam nektek - bólogatott újra vidáman.
Amit pedig az állatkertben mondott, az úgy is volt. Mikor a nagyiék elmentek, anyámék minden pénzt, amit a táskámba tettem, elvettek tőlem. De szerencsére a kártya, és a papírfecni biztonságban elkerülte a motozást. Ráadásul pár bankót is eltettem abból a pénzösszegből.